Több mint 800 millió forintra jelentkezhetnek a kis és közepes sportegyesületek

2025.11.21. 12:13
null
Deutsch Tamás és Schmidt Ádám is reméli, élnek a lehetőséggel az egyesületek (Fotó: Dömötör Csaba)
A HISZEK Benned Sport Program keretében 2026-ban több mint 800 millió forintos keretösszeggel támogatja a kis és közepes sportszervezetek fiatalokért végzett munkáját a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága, a Sportegyesületek Országos Szövetségével (SOSZ) együttműködésben.

„Az egyesületek a magyar sport legfontosabb bázisát adják, hiszen ezek azok a műhelyek, ahol a gyerekek először belépnek a sportvilág kapuján és elsődlegesen az ő feladatuk az is, hogy a fiatalokat meg is tartsák a sportolók közösségében. Éppen ezért a sportirányításban minden évben kiemelt figyelmet szentelünk nekik. A kis és közepes egyesületek elengedhetetlen részét képezik ennek a hálózatnak, ők vannak ott az ország minden pontján, ezért különösen lényeges, hogy segítsük a sportért és a fiatalokért végzett szolgálatukat. Fontos eredménynek tartom, hogy rekordnagyságú összeggel támogathatjuk őket” – mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár.

A HISZEK Benned Sport Programot a sportállamtitkárság a SOSZ-szal együttműködve hirdeti meg, a jövő évi keretösszeg 2023-hoz képest több mint 60 százalékkal nő, a 800 millió forintot is meghaladja. A kezdeményezés 2016-os elindítása óta a kis és közepes sportegyesületek 3800-nál is több tehetségkiválasztással, tehetséggondozással és utánpótlásneveléssel foglalkozó programja kapott támogatást – tájékoztatta a sportállamtitkárság pénteken az MTI-t.

„A folyamatosan növekvő támogatások egyértelműen mutatják, hogy az állami sportirányítás látja és elismeri azt a munkát, amelyet az egyesületek nap mint nap a magyar sportért végeznek. Büszkék vagyunk rá, hogy immár több mint 800 millió forintra sikerült növelnünk a program éves keretösszegét. A Sportegyesületek Országos Szövetségében minden nap azért dolgozunk, hogy a legnagyobb és a legkisebb sportszervezetek munkáját egyaránt támogassuk. Remélem, hogy a kis és közepes sportegyesületek közül minél többen élnek majd ezzel a lehetőséggel” – hangsúlyozta Deutsch Tamás, a SOSZ elnöke.

A HISZEK Benned Sport Program aktuális kiírására 2025. december 12-ig lehet jelentkezni, a részletek megtalálhatóak a SOSZ honlapján.

 

Legfrissebb hírek

„Ezek olyan értékek, amiket nem szabad elengedni” – összefogás a magyar sportért

Egyéb egyéni
2026.04.03. 21:59

Több mint kétszázmilliárdos támogatást kapott Pest vármegye sportja

Egyéb egyéni
2026.04.01. 21:47

Sportoló Nemzet Sportparkot adott át Schmidt Ádám Pásztón

Egyéb egyéni
2026.04.01. 17:29

Hiánypótló életmódkönyv készült a felső tagozatos diákoknak

Egyéb egyéni
2026.03.31. 17:24

Schmidt Ádám: A magyar sport soha nem volt olyan kegyelmi állapotban, mint 2011 óta

Egyéb egyéni
2026.03.30. 21:57

A Hungaroring Sport Zrt. lett a MotoGP és a Superbike-vb magyar futamának promótere

Egyéb autó-motor
2026.03.30. 17:32

„A jelenleginél jobb sportolási lehetőséget nem tud biztosítani senki” – összefogás a magyar sportért

Egyéb egyéni
2026.03.29. 16:27

Rengeteget fejlődött a sportélet Pécsen az elmúlt években, de vannak még feladatok

Egyéb egyéni
2026.03.25. 21:17
Ezek is érdekelhetik