Súlyemelő-vb: két magyar induló Norvégiában

Vágólapra másolva!
2025.10.01. 11:21
null
Árva Cintia lesz az egyik magyar induló a norvégiai világbajnokságon (Fotó: MTI, archív)
Két magyar női versenyzővel, Árva Cintiával és Mitykó Veronikával a mezőnyben csütörtöktől tíz napon át zajlik a súlyemelők idei világbajnoksága a norvégiai Fördében.

A vb-nek ezúttal nincs külön tétje, mivel nem kvalifikál az olimpiára, ezzel együtt igen magasnak mondható részvétel jellemzi, merthogy a nyolc női kategóriában 282, az ugyanennyi férfi súlycsoportban pedig 296 erős embert neveztek, köztük mindkét nemnél fehérorosz és orosz emelőket is.

Már csak ezért sem vár könnyű feladat a két magyarra, akik közül a kecskeméti Árva Cintia – jelentős fogyasztás árán – a legkönnyebbek, a 48 kilósok között indul, ráadásul 35 vetélytárs társaságában, s várhatóan a kategória B csoportjában fog versenyezni már a világbajnokság csütörtöki nyitónapján.

A Békéscsabáról eligazolt, s több klub után végül a BKV Előrénél megállapodott Mitykó Veronika eredetileg a 86 kg-ba lett jelölve, ám a jobb helyezés reményében - a szabályok engedte módon egy súlycsoporttal feljebb - végül is a legnehezebbek mezőnyében, a plusz 86 kilósoknál lép majd dobogóra jövő szombaton.

„Cintia jó formában van, biztatóak az edzéseredményei, a fogyás dacára – hiszen jócskán leadott a súlyából – közel annyit tud, mint 55 kilósként” – mondta el a vb-rajt előtt Nagy Péter, a honi sportági szövetség fél éve hivatalban levő, de versenyzőként is változatlanul aktív elnöke az MTI-nek. „Mitykó Veronika az edzőtáborban lökésben 121 kilóval új egyéni csúcsot ért el, úgyhogy ő is remek formában van, úgy néz ki, új klubjában megtalálta a helyét. A norvégiai vb-n mindkettőjük esetében a 15. hely környéke a realitás, ha kihozzák magukból a maximumot. Reméljük, így lesz, a bizalom részünkről megvan” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Hét orosz is indulhat a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
2025.09.24. 11:39

Los Angeles 2028: tíz helyett 12 kategória lesz a súlyemelőknél, de az összlétszám nem nő

Egyéb egyéni
2025.09.23. 12:34

Súlyemelés: tömegével írták át a korosztályos csúcslistákat

Utánpótlássport
2025.09.22. 18:31

Nagy Péter: A sportoló gyerek mindig a megoldásra törekszik

Utánpótlássport
2025.09.19. 17:31

Gyász: elhunyt az Eb-bronzérmes súlyemelő, Lénárt Ferenc

Egyéb egyéni
2025.09.15. 11:37

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
2025.09.12. 19:33

Kőszegi György lett a kombinát hőse, aki az ezüstéremre rendre kész volt

Népsport
2025.09.12. 07:39

Folytatná a munkát a férfi röplabda-válogatottnál Nagy Péter

Röplabda
2025.08.19. 10:03
Ezek is érdekelhetik