Sportrádió: nemzetközi vívóakadémia épül Budapesten

H. Á.H. Á.
2025.10.27. 19:19
null
Fotó: Dömötör Csaba
A Nemzetközi Vívószövetség négyéves stratégiai tervének egyik sarokköve egy olyan nemzetközi vívóakadémia létrehozása, amelyben egységes irányelvek alapján oktatják a szakembereket: edzőket, versenybírókat, sportszervezőket, sportvezetőket, aminek Budapest adhat majd otthont. Erről beszélt a Nemzetközi Vívószövetség alelnökével és a Magyar Vívószövetség főtitkárával, Tamás Henriettével Keszi Dóra a Nemzeti Sportrádióban.

„Ez a fajta megbízatás az eredménye az elmúlt évben a magyar vívásba és sportdiplomáciába befektetett rengeteg munkának. A kormányzati irányvonalaknak köszönhetően több sportág is Budapestet és Magyarországot választotta különböző okokból. Most a Nemzetközi Vívószövetség mérlegelte a különböző országok adta lehetőségeket és úgy döntöttek, hogy idejön. Különösen a tradíció, a vívásismeret, és természetesen a munkánk elismeréseként” – mondta Tamás Henriette a Nemzeti Sportrádióban.

A teljes beszélgetés ide kattintva meghallgatható.

 

Legfrissebb hírek

Kopetka Béla: Az első edző az egész pályafutást meghatározza

Utánpótlássport
2026.06.12. 17:52

Kis olimpikonok között a nagyok – nyílt edzéssel készült a vívóválogatott az Eb-re

Egyéb egyéni
2026.06.12. 14:43

Vívás: esélyesek sikere és bravúrok a korosztályos válogatókon

Utánpótlássport
2026.06.08. 09:02

Kun Anna: Az igazságtalanság feldolgozása nehéz volt

Egyéb egyéni
2026.06.03. 14:53

A Nemzetközi Vívószövetség feloldotta az orosz sportolókra vonatkozó korlátozásokat

Egyéb egyéni
2026.06.03. 10:13

Pengét a kézbe! – a magyar válogatott Balatonbogláron hangol a vívó Eb-re

Egyéb egyéni
2026.06.03. 09:46

Vívás: egymást segítve gyűjtik a bajnoki címeket a Kollár lányok

Utánpótlássport
2026.05.30. 17:29

Vívó Eb: a klasszisok mellett öt újonc a magyar keretben

Egyéb egyéni
2026.05.28. 20:24
Ezek is érdekelhetik