Curling olimpiai előselejtező: kikapott utolsó csoportmeccsén, de versenyben maradt a magyar válogatott

2025.10.10. 21:46
null
Fotó: Facebook/Magyar Curlingszövetség
A magyar női curlingválogatott 9:5-re kikapott a németektől a skóciai Aberdeenben zajló olimpiai előselejtezős torna alapszakaszának utolsó fordulójában, de veresége ellenére jégre léphet a szombati rájátszásban.


A mieink péntek este a 4/1-es mutatóval álló, már biztos elődöntős németekkel találkoztak, és bár a hetedik endig vezettek, a maradék három játékrészt 0:5-tel zárták, így alulmaradtak. A többi eredmény kedvező alakulása miatt – elsősorban a litvánok Mexikóval szembeni vereségének köszönhetően – a magyar csapat szombaton tovább küzdhet az olimpiai részvételért.

A magyarok korábban kikaptak a litvánoktól és a csehektől, majd csütörtökön legyőzték a mexikóiakat és a tajvaniakat, illetve pénteken az ausztrálok ellen nyertek.

A csoportkört megnyerő csehek bejutottak az olimpiai részvételről döntő, decemberi kanadai selejtezőtornára, a második helyezett németek és a végül harmadikként végző magyarok pedig szombat délelőtt ismét összecsapnak egymással, a találkozó győztese szintén készülhet a decemberi folytatásra. A vesztesnek sem ér véget az ötkarikás álom, ugyanis az az együttes a negyedik ausztrálokkal játszik délután az utolsó továbbjutó helyért.

A decemberi selejtező az utolsó lehetőség az ötkarikás indulás kiharcolására. A skóciai versenyen a Vasas SC – Kalocsai-van Dorp Vera, Joó Linda, Tóth-Csősz Orsolya, Orbán Hanna Regina, Lauchsz Laura Ildikó összetételű – együttese képviseli Magyarországot.

 

Legfrissebb hírek

A svéd női curlingcsapat szerezte meg az utolsó előtti aranyérmet a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.22. 13:59

Téli olimpia: kanadai aranyérem a férfi curlingtornán

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 22:04

Téli olimpia: Kanadai bronz a női curlingtornán

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 17:17

Téli olimpia: Svájc a bronzérmes a férfi curlingeseknél

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 21:46

Svédország–Svájc döntő lesz a női curlingeseknél a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 17:45

Téli olimpia: brit–kanadai finálé lesz a férfi curlingeseknél

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 22:41

Téli olimpia: Kanada és az Egyesült Államok is elődöntős a női curlingtornán

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 17:58

Kialakult az elődöntő párosítása férfi curlingben

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 13:24
Ezek is érdekelhetik