Dakar: a motorosoknál élre állt a „fekete ló”, Luciano Benavides

Érik a meglepetés a motorosok versenyében, hiszen a rajt előtti előrejelzésekben a szakemberek egyértelműen Daniel Sanders és Tosha Schareina párharcát várták, és meg is volt rá minden okuk, hiszen ez a két motoros uralta az egész előző szezont.
Csakhogy jött az argentin Luciano Benavides, aki magasról tesz az esélylatolgatásokra, és egymás után aratja a szakaszgyőzelmeket. Most például megnyerte a Dakar leghosszabb mért szakaszát (483 km), amely már az idei harmadik részsikere volt, és amellyel átvette a vezetést az összetettben. Tíz másodperces előnye még nem a világ, de jelzi, hogy itt van, megérkezett, és készen áll a harcra, sőt, akár a győzelemre is.
A szatmárnémeti Gyenes Emánuel hősiesen megy előre, egyik napot tudja le a másik után. A múlt heti esése után ez számára már nem az eredmény hajszolásáról szól a szervizháttér nélküli motorosok kategóriájában, hanem arról, hogy be tudja fejezni a versenyt. A bukás következtében ugyanis megütötte a fejét, és kettős látása lett, illetve sokszor homályosan lát, ami főként a dűnéken jelent nehézséget, hiszen nem látja a szintkülönbségeket. Az orvosok folyamatosan figyelik, de bíznak a józan ítélőképességében, és engedik versenyezni. Gyenes a 29. helyről várja a folytatást.
Az autósoknál a húszéves dél-afrikai Saood Variawa tavaly a verseny történetének legfiatalabb szakaszgyőztese lett, most pedig bizonyította, hogy az akkori eredmény nem volt véletlen, hiszen ő volt a leggyorsabb a hétfői szakaszon. Sikere látványos volt, hiszen a 26. helyről rajtolva küzdötte előre magát szinte kilométerről kilométerre, és végül honfitársát, Henk Lategant három másodperccel megelőzve (483 kilométeren!) újabb szakaszgyőzelem került a neve mellé.
Lategan azonban aligha búslakodott ezen, hiszen egy percet hozott legfőbb riválisán, így a négyszeres Dakar-győztes Nasszer al-Attijah előnye immár csak négy perc az összetettben.
48. DAKAR RALI
Az állás a 8. szakasz (Vadi ad-Davaszir–Vadi ad-Davaszir, össztáv: 721 km, ebből szelektív szakasz: 483 km) után. Autósok: 1. Nasszer Al-Attijah, Fabian Lurquin (katari, belga, Dacia Sandriders) 32:32:06, 2. Ekström, Bergkvist (svéd, Ford Raptor) 4:00 perc hátrány, 3. Lategan, Cummings (dél-afrikai, Toyota Hilux) 6:08 p h. Motorosok: 1. Luciano Benavides (argentin, KTM) 33:18:50, 2. Sanders (ausztrál, KTM) 10 mp h., 3. Brabec (amerikai, Honda) 4:47 p h., …29. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 7:02:21 ó h. Kamionosok: 1. Mitchel van den Brink, Bart van Heun, Jarno van de Pol (holland, Eurol Rallysport) 37:48:31, 2. Zala, Fiuza, Van Grol (litván, Nordis) 38:33 p h., 3. Macík, Tomásek, Svanda (cseh, MM Technology) 50:29 p h.

Dakar rali: Nasszer újabb nagy napja!

Lategan újra lendületben, Schareina duplázott

A dakari ifjúsági olimpia nagykövete lett Omar Sy





