Távozott a nemzetközi Sportdöntőbíróság elnöke

Vágólapra másolva!
2025.09.29. 18:48
null
John Coates (Fotó: Getty Images)
Az ausztrál John Coates hétfőn azonnali hatállyal lemondott a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elnöki posztjáról.

A svájci székhelyű CAS közleménye szerint a 75 éves jogász azért távozik posztjáról, mert daganatos betegséggel küzd, az elmúlt fél évben rendszeresen kemoterápiás kezelést kapott, és jelenlegi egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy sokat utazzon. Coates 1994 óta volt tagja a CAS-nak, amelyet 2010 óta irányított, 2015-ben, 2019-ben és 2023-ban is ellenszavazat nélkül választották újra. 

Korábban az Ausztrál Olimpiai Bizottság elnöke, a 2000-es sydneyi ötkarikás játékok szervezőbizottságának alelnöke és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke, illetve a végrehajtó bizottság tagja is volt, jelenleg pedig a 2032-es Brisbane-i olimpiai szervezőbizottságának tagja.

A testületet ideiglenesen Michael Lenard alelnök irányítja, aki az Egyesült Államok Olimpiai és Paralimpiai Bizottságának alelnöke és végrehajtó bizottságának, valamint igazgatótanácsának tagja.

A következő tisztújítás 2027 májusában esedékes.

 

Legfrissebb hírek

Kiberbűnözők károsították meg a Ferencvárost és a Rijekát

Labdarúgó NB I
2025.09.23. 10:54

A CAS fenntartotta a budapesti atlétikai vb-n ezüstérmes Katir négyéves eltiltását

Atlétika
2025.09.22. 13:44

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
2025.09.13. 12:09

Imane Helif fellebbezett a vb-indulás reményében

Ökölvívás
2025.09.01. 22:40

Az El-kizárás után közleményt adott ki a Crystal Palace

Angol labdarúgás
2025.08.12. 15:24

Mostantól Svájcon kívül is felülvizsgálhatók a nemzetközi Sportdöntőbíróság ítéletei

Egyéb egyéni
2025.08.01. 15:47

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

A Sportdöntőbíróság elutasította a DAC fellebbezését

Európa-konferencialiga
2025.07.14. 19:29
Ezek is érdekelhetik