Pétervári-Molnár Bendegúz 15. lett az evezős-világbajnokságon

K. Zs.K. Zs.
2025.09.26. 07:10
null
Pétervári-Molnár Bendegúz (Fotó: Árvai Károly)
Pétervári-Molnár Bendegúz a C-döntőben harmadikként ért célba, így összesítésben a 15. helyen végzett az evezősök sanghaji világbajnokságán.

Pétervári-Molnár Bendegúz pénteken jól kezdte a férfi egypár C-döntőjének 2000 méteres távját, a nemzetközi szövetség eredményközlője szerint 500 és 1000 méternél is az élen haladt a szélső pályán, 1500-nál viszont már olasz és ír ellenfele mögött evezett kis különbséggel. A sorrend a befutónál sem változott: győzött Davide Mumolo (7:01.44), második lett Konan Pazzaia (7:04.08), és minimális különbséggel mögötte ért célba Pétervári-Molnár (7:04.71).

A háromszoros olimpikon Pétervári-Molnár – aki az idény elején betegség miatt több hetet kihagyott és nem indult el a május-június fordulóján rendezett plovdivi Európa-bajnokságon – a hétfői előfutamában eddigi legjobbját (6:46.32 perc) érte el, második helyével közvetlenül bejutott a legjobb 24 közé, viszont a szerdai negyeddöntőből nem tudta kiharcolni az elődöntőbe kerülést. A szeles időben futamában litván, holland, moldovai és ír ellenfele mögött ért célba 7.23.85 perces eredménnyel, így került a C-döntőbe.

A kínai világbajnokság másik magyar résztvevője, a női könnyűsúlyú egypárban szereplő Fehérvári Eszter szintén C-döntős volt, ő csütörtökön első lett háromtagú futamában, így összesítésben a 13. helyen végzett.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Evezés: Demkó Janka aranyérmes az U19-es beach sprint Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.17. 12:29

Elfújta a szél evezőseink továbbjutását a beach sprint Eb-n

Egyéb egyéni
2026.09.16. 20:01

U19-es Eb: Mindkét magyar a nyolc közé jutott

Utánpótlássport
2026.09.16. 19:45

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren

Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59

Evezés: újraválasztották Szántó Évát bizottsági elnöki tisztségében a világszövetségnél

Egyéb egyéni
2026.09.02. 13:57

Evezés: a kapitány szerint reális az olimpiai kvótaszerzés

Egyéb egyéni
2026.08.31. 17:48

Tizedik lett a magyar egység vegyes kétpárban az evezős-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.30. 13:51

Elődöntős a magyar vegyes kétpár az evezős-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.29. 17:40