Érdi Mária: Fizikailag teljesen rendben vagyok

2025.08.19. 16:07
null
Érdi Mária a 20. helyen végzett az Eb-n (Fotó: Érdi Mária Sajtó)
A vitorlázó Érdi Mária azt tartja a legfontosabbnak a múlt szombaton véget érő svédországi ILCA Európa-bajnokság után, hogy újra erősnek és egészségesnek érzi magát.

„Nagyon örülök annak, hogy fizikailag teljesen rendben vagyok. Most már látjuk, hogy bírni fogom a következő három évet, és ez mindennél fontosabb. Ez volt az egyik legfontosabb célom erre az idényre, és büszkén mondhatom, hogy sikerült elérni” – nyilatkozta az MVM versenyzője sajtócsapatának keddi tájékoztatása szerint.

Az Eb-n Érdi – bár futamot is nyert – a 20. helyen végezett.

„Elég hosszú és nehéz hét volt. A kizárások miatt most nem tudtam a csúcsformát eredményekben megmutatni, de az igazi győzelem számomra az, hogy jó állapotban vagyok” – értékelt.

A világ- és Európa-bajnok hajós kiemelte, idei céljai részben már most teljesültek: megismerte az olimpiai helyszínt, és bebizonyosodott, hogy fizikailag erős alapokkal vághat neki a következő időszaknak.

„Nem lehet mindent egyszerre akarni. Örülni kell annak, amit már elértünk, és most az a legnagyobb siker, hogy minden rendben van velem. A kis csapatommal jó úton haladunk, és tudatosan építjük a következő három évet Los Angeles felé” – hangsúlyozta Érdi Mária, aki a párizsi olimpián porckorongsérvvel versenyzett, majd szeptemberben műteni kellett.

 

Legfrissebb hírek

Érdi Mária: Nem kell rögtön mindent megnyerni!

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:50

Vadnai Jonatán a világranglista élén!

Egyéb egyéni
2026.09.19. 13:20

Vitorlázás: óriási siker, magyar világbajnoki cím és bronzérem az L30-as vb-n!

Egyéb egyéni
2026.09.16. 23:22

Vitorlázás: Érdi Mária számára a legfontosabb, hogy kiegyensúlyozottan versenyezzen

Egyéb egyéni
2026.09.16. 11:40

Vitorlázás: Érdi Mária negyedikként zárta az ILCA 6-világbajnokságot

Egyéb egyéni
2026.09.12. 16:22

Érdi Mária hatodikként jutott az éremfutamba az ILCA 6-vb-n

Egyéb egyéni
2026.09.11. 18:44

Érdi Mária továbbra is hatodik az ILCA 6-vb-n

Egyéb egyéni
2026.09.10. 17:23

Érdi Máriának nem sikerült jól az első aranycsoportos futam az ILCA 6-vb-n

Egyéb egyéni
2026.09.09. 17:45