
Az MVM versenyzője az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elsősorban azt emelte ki, hogy nagyon hasznosan telik az ausztráliai edzőtáborozása, mert jó szelekben és erős ellenfelekkel vitorlázhat.
„Nagyon jó szél van, rengeteg időt tudtunk a vízen tölteni, és még egy kis bónusz, hogy nagyon jó nemzetközi csapat jött össze” – mesélte a 27 éves olimpikon, hozzátéve, hogy hosszabb fizikai alapozás után hajóban is szeretett volna egy komoly erőnléti edzésblokkot csinálni, és mivel Európában ilyentájt nem fújnak erős szelek, Ausztrália megfelelő helyszín.
Érdi Mária számára ez volt az első komoly megmérettetés az augusztusi Eb óta, és mint elmondta, a versenyrutinja még nem maximális, de a sebessége kifejezetten biztató volt minden szélviszonyban, ami meglepte őt.
„Néhány baki, egy óvás és egy borulás miatt lett bronz a vége, de most nem az eredmény volt a fő cél, hanem az, hogy felmérjük, hol tartunk. Három hónap vitorlázás nélküli időszak után nagyon elégedett vagyok azzal, amit mutattam” – mondta.
A következő hetekben is Ausztráliában folytatja a felkészülést, januárban elindul a tasmániai ausztrál bajnokságon.
Hosszabb távú felkészülésének fókuszában a Los Angeles-i olimpiára először kvótákat osztó brazíliai világbajnokság van, amelyre 2027 januárjában kerül sor Fortalezában.
„Szeptemberben kezdtem el készülni, és úgy van felépítve az egész programom addig, hogy ott szeretnék kvótát szerezni, és minél jobban szerepelni” – árulta el.
A Sail Melbourne-t - a magyar vitorlázó sajtós csapatának közleménye szerint - a párizsi olimpiára bevezetett új lebonyolítási rendszer szerint rendezték: a korábbi hat versenynap helyett mindössze négy nap állt rendelkezésre, a futamok időtartamát pedig 45 percről 30 percre csökkentették. Ennek megfelelően háromnapos kvalifikációs szakasz zajlott kilenc futammal, majd a döntő napon két szimpla pontos éremfutam döntött. Érdi Mária a belga Emma Plasschaert és az amerikai Charlotte Rose mögött lett harmadik.
A 2026-os szezon első nagy európai versenye a hagyományos Princess Sofia Trophy lesz áprilisban Mallorcán. Jövőre az Európa-bajnokságot májusban a horvátországi Kastelában, a világbajnokságot pedig szeptemberben Dublinban bonyolítják le.








