Egyetemi világjátékok: a vívás utolsó napján nem sikerült a bravúr; női kosarasaink az elődöntőben

B. T.B. T.
2025.07.22. 22:48
null
Keszei Kira
Kedden véget ért vívóink menetelése az egyetemi világjátékokon, a magyar szemek a női kardcsapatra szegeződtek, amely Törökországot óriási fölénnyel legyőzve az elődöntőben a franciákat kapta ellenfeléül. Ellenük nem sikerült a lányoknak a maximumot kihozniuk magukból, így délután a bronzéremért vívhattak. Olasz ellenfelükkel végig fej fej mellett haladtak, de a végjátékban a szerencse nem az ő oldalukon állt – 45:43-ra kikaptak, így elmaradt az éremünneplés. Férfi tőrcsapatunknak sem volt jó napja, a negyeddöntőben szintén Olaszország jelentette a végállomást.

Női kosárlabdacsapatunk Hagenban játszotta a keddi negyeddöntős mérkőzését Portugália ellen. Mondhatni sima meccs volt, végig 20 pont körüli előnyben tartották a mieink az eredményt, amely végül 77–51 lett a javunkra. Szerdán az elődöntőt Essenben játsszuk az Egyesült Államok ellen.

Atlétikában Illovszky Dominik jutott be a férfi 100 méteres síkfutás döntőjébe, ott aztán 10.55-ös futással a nyolcadik helyen zárt.

A strandröplabda második napján is a csoportból való továbbjutásért ment a küzdelem, Borbély Boldizsár, Dóczi Domonkos összeállítású férfi párosunk 2:0-ra kikapott Omántól. Női párosunk, a Vasvári testvérpár, Eszter és Zsófi a spanyolokkal került szembe a csoportkör második fordulójában. Az első szettet 18-ra megnyerte, a másodikat ugyanennyire elvesztette, majd a döntő játszmában 15:13-ra nyert, ezzel megszerezte első győzelmét a csoportban.

Szintén Duisburgban rendezik a vízilabdameccseket is, ahol ma a női csapatok negyeddöntői voltak porondon. A magyar válogatott Új-Zéland ellen szállt vízbe, s végletekig kiélezett csatában végül egy góllal, 11–10-re kikapott, így a folytatásban az 5–8. helyért küzdhet – szerdán Japán következik.

A további sportágakban nem születtek kiemelkedő eredmények, javarészt csak válogató versenyszámokat, illetve középdöntőket rendeztek.

 

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: az idén nyáron ismét bizonyítana az U20-as női válogatott

Utánpótlássport
9 órája

Kopetka Béla: Az első edző az egész pályafutást meghatározza

Utánpótlássport
2026.06.12. 17:52

Doppingvétség miatt eltiltották a világbajnok és olimpiai bronzérmes futót

Atlétika
2026.06.12. 16:37

Kis olimpikonok között a nagyok – nyílt edzéssel készült a vívóválogatott az Eb-re

Egyéb egyéni
2026.06.12. 14:43

Kosár: a fiúutánpótlásban is jócskán akadtak kiemelkedő egyéniségek

Utánpótlássport
2026.06.12. 14:20

Kosár: Tursicsék történelmi tarolása a leány utánpótlás-bajnokságokban

Utánpótlássport
2026.06.11. 09:00

Megdőlt a világcsúcs 110 méteres gátfutásban az amerikai egyetemi bajnokságon

Atlétika
2026.06.11. 08:52

Történelmi fordítás, utolsó másodperces kosárral nyert a Knicks az NBA-döntőben

Amerikai sportok
2026.06.11. 07:22
Ezek is érdekelhetik