Karate: tizedszer lett magyar bajnok Hárspataki Gábor

Vágólapra másolva!
2025.05.25. 12:49
null
Jani_MartinHárspataki Gábor (szemben) tizedszer lett bajnok (Fotó: Magyar Karate Szakszövetség)
Hárspataki Gábor tizedik alkalommal nyerte meg a karate országos bajnokságot, amit ezúttal hetven egyesület 850 versenyzőjének részvételével rendeztek meg az UTE Megyeri úti jégcsarnokában.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint formagyakorlat (kata) és küzdelem (kumite) versenyszámokban, egyéniben és csapatban, gyermek, ifjúsági, kadet, junior, U21, felnőtt, master és parakarate kategóriákban avattak bajnokokat. 

A felnőtteknél az esélyesebb versenyzők győztek: közülük az olimpiai bronzérmes, a 2023-as budapesti világbajnokságon ezüstérmes Hárspataki Gábor sorozatban a tizedik aranyát nyerte a 75 kilogrammos súlycsoportban. A májusi Európa-bajnokságon egy túl erős dobás miatt leléptetett, ám továbbra is remek formában lévő Hárspataki tagja volt a csapatküzdelemben aranyérmet nyert MTK együttesének is. Teljesítménye biztató lehet az év - számára - legfontosabb versenye, az augusztusi világjátékok előtt. 

A legnagyobb presztízsharcot formagyakorlatban a többszörös Eb-ötödik Nagy Botond és a fiatal, három korosztályos Eb-n is érmet szerzett Bárdos Ádám versengése hozta, amelyből Nagy került ki győztesen, megszerezve immár 12. bajnoki címét. 

Küzdelemben a 84 kilogrammban a nagy rivális György Dániel és Botos Botond közül ezúttal a korábbi Európa-bajnok György végzett az első helyen. 

A felnőtt mezőny aranyérmesei: 
kata: 
férfiak: egyéni: Nagy Botond (UTE) csapat: UTE 
nők: egyéni: Fábián Csenge (MTK) csapat: UTE 

kumite: 
férfiak: 60 kg: Nagy Máté (Szarvas) 67 kg: Nichols Dávid (MTK) 75 kg: Hárspataki Gábor (MTK) 84 kg: György Dániel (Tisza Volán) +84 kg: Dvorák Ádám (Ganz-Kesjár) Csapat: MTK 
nők: 50 kg: Kovács Kiara (Vasas) 55 kg: Szodorai Bianka (Gastroyal) 61 kg: Boussebaa Aicha (MTK) 68 kg: Ádám Alexandra (BVSC-Zugló) +68 kg: Fleischer Dóra (BVSC-Zugló) Csapat: BVSC-Zugló

 

Legfrissebb hírek

Karate-vb: Kákosy Olívia aranyérmes lett a parakaratésok között

Egyéb egyéni
2025.11.29. 18:10

Gerevich-díj: Módos Viktória nem munkaként tekint az edzői szakmára

Utánpótlássport
2025.11.29. 09:03

Fleischer Dórának sem sikerült továbbjutnia csoportjából a karate-vb-n

Egyéb egyéni
2025.11.28. 19:01

Hárspataki nem jutott tovább a csoportjából a karate-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.11.27. 20:35

Karate-vb: a szövetségi kapitány szerint Hárspataki érmes lehet

Egyéb egyéni
2025.11.25. 12:57

Hárspataki Gábor a karate-vb előtt: Az éremmel elégedett lennék

Egyéb egyéni
2025.11.21. 11:19

Karate Hungarian Open: huszonhárom ország harcművészei versengtek Budapesten

Egyéb egyéni
2025.11.18. 13:40

Karate: Fleischer Dóra is világbajnoki induló

Egyéb egyéni
2025.10.19. 12:12
Ezek is érdekelhetik