Jógalégzéssel jutott a csúcsra – B. Nagy Pál 90 éves

SZOLNOKON a futballtól pártolt át a vívókhoz, olyannyira nem ment neki rosszul, hogy a Szolnoki MÁV színeiben 1961-ben a párbajtőr-válogatón az „új fiú” B. Nagy Pál ötödik lett, bizonyos Schmitt Pál hatodik. „Akkor még nem ismertük egymást, később lettünk barátok, amikor a válogatott keretben Vass Imre volt az edzőnk” – mondta kapcsolatukról B. Nagy. A többiek ragasztották rá a Macu nevet, egy tatai focizás során keményen szerelte társát, mire a többiek egy film főhősére utalva így nevezték el.

Jó esélyt látott rá, hogy kijut az 1964-es tokiói olimpiára, de kimaradt a csapatból. A miértre a következő választ adta: „Hát, hogy is mondjam? Tény, hogy rengeteg kiváló párbajtőröző volt, de szinte kivétel nélkül a fővárosra koncentrálódott a vívóélet, az edzők is a saját tanítványaikat protezsálták.” Tény, az OSC-ben vívott Nemere Zoltán, Kausz István, Kulcsár Győző, a BVSC-ben Fenyvesi Csaba, Erdős Sándor. Arra a felvetésre, miért nem igazolt Budapestre, így felelt: „Minden Szolnokhoz kötött, a család és a munka is. Ugyan még a hatvanas évek elején doktor Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, a vívószövetség elnöke hívott a BVSC-be, de maradtam otthon. Nem bántam meg.”

Az 1965-ös magyar bajnokság egyéni versenyét veretlenül nyerte meg, a hatos döntőben öt győzelmet aratott, mellette Fenyvesi, Gábor Tamás, Schmitt, Erdős, Lendvay László került a fináléba. A Népsport szerint: „B. Nagy imponáló magabiztossággal verte sorra ellenfeleit. Mind eredményben, mind pedig vívásának minőségében igazán kiválót nyújtott.” Megnyerte a Martini-kupát (1965), rá egy évre viszont nem nevezték… Hogy miért? „Az imént említettem, hogy erősen Budapest-centrikus volt a sportág.”

Természetes, hogy tagja az 1966-ban ötödik helyezett moszkvai vb-csapatnak (Gábor, Kulcsár, Nemere Zoltán, Schmitt), akárcsak egy évvel később (1967) a Montrealban bronzérmes együttesnek (Fenyvesi, Kulcsár, Nemere, Schmitt). A mexikóvárosi olimpián (1968) Ausztrália legyőzéséből (14:2) négy, Mexikó megveréséből (12:4) három győzelemmel vette ki a részét. Szerénységére jellemző a következő eset, amit a Népsport rögzített az eredményhirdetéssel kapcsolatban: „A hihetetlenül lelkes magyar tábor tagjai kísérletet tesznek arra, hogy ebben a hirtelen támadt nagy-nagy boldogságban szétszedjék a négy győztes legényt, ölelik, csókolják, simogatják, ütögetik őket. Egyszerre csak Fenyvesi észbe kap, hatalmasat kiált, kiáltását átveszik a többiek, és most már zeng-zúg a hatalmas teremben: – Macuuu!… Gyere már ide. S erre előbújik B. Nagy Pali az eredményjelző tábla mögül, fellép a pástra, a fiúk elkapják és dobálják a levegőbe. Győzelmet ünnepelnek.” Macu így emlékszik a jelenetre: „Azért nem tolakodtam közéjük, mert a hét-négyre megnyert aranycsatában nem vívtam a szovjetek ellen.”

Az olimpiát követő évben (1969) vb-ezüstre futja az olimpiai aranyos fiúktól (B. Nagy, Fenyvesi, Kulcsár, Nemere, Schmitt), aztán B. Nagy számára véget ért a sikersorozat – pedig 1970-ben egyéniben ismét bajnoki aranyérmes volt. Az első címéhez hasonlóan ugyancsak veretlenül, Fenyvesi második, Kulcsár harmadik lett. Számított rá, hogy beválogatják az 1972-es ötkarikás csapatba, de nem vitték ki, hiába végzett az ob-n a harmadik helyen. Noha abbahagyta a vívást, nem keseredett el, a MÁV Járműjavítójában helyezkedett el.

Még a nyolcvanas éveiben is teniszezett, kerékpározott, de abbahagyta („tudja, a vívás elnyűtte a térdeimet”), ám a maga módján manapság is jógázik. Fiatalon kezdte, „megtanultam a jógalégzést, a mexikói magaslat ritka levegőjében is sokat segített”. S hogy mi a hosszú élet titka? „Sosem dohányoztam, mindig sportoltam, rendszeresen sétálok, a végén nagy levegővételekkel felgyalogolok a harmadikra.”

Szülővárosában 2010-ben vívócsarnokot neveztek el róla.