Vívás: a jó közösség az elsődleges az érdi Danubiusban

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2025.11.07. 19:58
null
Az érdi központú Danubius RSC párbajtőrözőit igyekszik igazi közösségi formálni az egyesületet vezető Ujjady Árpád, aki a vívóklub folyamatos bővülését is tervezi.

Egyre eredményesebb az érdi központú, párbajtőrre szakosodott Danubius Regionális Sport Club, amely 2008-ban kezdte meg a nevelőmunkát a környékbeli, vívni vágyó fiatalokkal.

„2008-ban Érdi Vívó Sport Club néven kezdtünk azzal a céllal, hogy az érdi gyerekeknek sprtolási lehetőséget biztosítsunk, majd 2019-ben Danubius Regionális Sport Clubbá alakultunk, hiszen az évek folyamán egyre bővültünk, és már Budafokon is van csoportunk – mondja Ujjady Árpád, az egyesület elnöke, vezetőedzője. – Szeretnénk a Duna-menti települések vonalán Dunaújvárosig elérni. Jelenleg megközelítőleg százötvenen sportolnak a vívószakosztályban, ebből nagyjából hatvanan Budafokon. Már nyolc éves kortól foglalkozunk növendékekkel, tehát az egészen kicsiktől a felnőttekig megtalálhatók nálunk párbajtőrözők. Tervben van, hogy tőrrel is foglalkozzunk, mert ez a fegyvernem nagyon jó alapokat nyújtana a kezdőknek, de jelenleg sok más egyesülettel egyetemben mi is szakemberhiánnyal küzdünk. Nyilván minden edző azt akarja, hogy a tanítványai sikereket érjenek el és eredményesen szerepeljenek a megméretéseken, de mi nem tipikus versenyistálló vagyunk.

Aztán ha a tanítvány és az edző is beleteszi a munkát, akkor előbb-utóbb kiemelkednek azok a versenyzők, akik akár a világban is viszik az egyesület hírnevét.”

Ujjady Árpád és Balogh Otilia edzők a Danubius RSC néhány reménységével Forrás: Danubius RSC

Ujjady Árpád munkáját Balogh Otilia nyolc, az egykori tanítvány, Hajdu Laura pedig három éve segíti edzőként. Az áldozatos munkának eredményeként a közelmúltban a klub történetének eddig legnagyobb sikereit érte el a 16 éves Nogula Mór azzal, hogy az idősebbek, a juniorok Magyar-kupa-fordulóján ezüstérmet szerzett, majd a kadét párbajtőrválogatottal bronzot érdemelt ki a klagenfurti európai körversenyen.

„Korábban is voltak az utánpótlásban magyar bajnoki dobogósaink egyéniben és csapatban, de Mór személyében már válogatott vívónk is van, amire nagyon büszkék vagyunk. Hidegvérrel tud teljesíteni a páston, nem ijed meg az előtte álló feladattól, egy igazán harcos és tehetséges vívó.

(Kiemelt kép forrása: Danubius RSC)

Legfrissebb hírek

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
6 órája

Úszás: évjáratos csúcsokkal zárult az ob

Utánpótlássport
7 órája

Kézilabda: két góllal verte a horvátokat az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
10 órája

Vízilabda: az idén válogatott és U20-as Eb-győztes lett Hetzl Adrienn

Utánpótlássport
14 órája

A hónap utánpótlásedzője: október jelöltjei

Utánpótlássport
18 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
2026.11.06. 21:54

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
2026.11.06. 20:47

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
2026.11.06. 20:20