Guzi Blanka és Koch Máté lett az év sportolója az idén 100 éves TF-en

Vágólapra másolva!
2025.02.07. 17:01
Kammerer Zoltán (jobbra) is átvette a diplomáját (Fotó: Árvai Károly)
A 2024-es év eredményei alapján a párizsi olimpián negyedik Guzi Blanka öttusázó és a párbajtőrcsapat tagjaként olimpiai bajnok Koch Máté lett az év női, illetve férfi sportolója a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF).

Ezt a péntek délutáni téli diplomaátadó ünnepség keretében hirdették ki, amely idén az első ünnepi alkalom volt a 100 évvel ezelőtt, 1925-ben alapított intézmény életében.

Sterbenz Tamás rektor köszöntőjében többek között azt hangsúlyozta, hogy a TF hallgatói közül az elmúlt száz esztendő során többen nemzetközi hírnévre tettek szert, 151-en lettek olimpiai bajnokok, utóbbit a világon egyedülálló teljesítménynek nevezte. Kiemelte: először osztottak diplomát a sportteljesítmény-elemző mesterszakon, illetve az angol nyelven oktatott sportdiplomácia szakon. Büszkén számolt be arról, hogy az egyetemnek még soha nem volt ennyi hallgatója, mint most, soha nem volt ekkora érdeklődés az intézmény iránt és a sporteredményeit tekintve sem volt még ennyire eredményes. Végül beszámolt arról, hogy a TF vezetése a közelmúltban elfogadta a 2030-ig tartó stratégiát, célként pedig azt nevezte meg , hogy szeretnének Közép-Európa vezető egyeteme lenni.

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár azt emelte ki, hogy a magyar sport jelenleg szakemberhiánnyal küzd, ezért minden sportszakemberre óriási szükség van, köztük a frissen végzettekre is. Egyúttal bejelentette, hogy a TFSE is bekerült a kiemelt állami támogatásban részesülő fővárosi egyesületek közé.

Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke többek között az egészség megőrzése és a minőségi élet szempontjából a rendszeres fizikai aktivitás szükségességére, valamint a test, a lélek és az értelem azonos szintű művelésének fontosságára hívta fel a figyelmet.

Bejelentették azt is, hogy a TFSE sportolói közül az elmúlt év legjobbjának az Európai Egyetemi Játékokon első helyezést elért Kőrösi Ágnes tollaslabdázót, valamint az ugyanott harmadik cselgáncsozót, Nerpel Gergelyt választották meg. A hallgatók online szavazása alapján az év csapata a TFSE NB I-es női futsalegyüttese lett.

Több neves személy is ott volt a végzősök, diplomájukat átvevők között, úgymint Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai és világbajnok kajakozó – aki a második diplomáját szerezte a TF-en –, Terbe Zsuzsanna sakkolimpia résztvevő és Schuth Gábor, a felnőtt férfi labdarúgó-válogatott erőnléti edzője.

A végzősök (Fotó: Árvai Károly)

 

Legfrissebb hírek

Siklósi Gergely kikapott az elődöntőben, így bronzérmes lett a vívó Eb-n

Egyéb egyéni
12 órája

Vívó Eb: két magyar a legjobb 16 között férfi párbajtőrben

Egyéb egyéni
14 órája

Vívó Eb: a férfi párbajtőrözőkkel teljessé vált a viadalon részt vevő magyar csapat

Egyéb egyéni
2025.06.05. 20:20

Vívás: több mint háromezer diák lép pástra a BOK-csarnokban

Utánpótlássport
2025.05.29. 20:53

Vívás: negyedik a férfi párbajtőrcsapat a Saint-Maur-des-Fossés-ban rendezett vk-versenyen

Egyéb egyéni
2025.05.25. 16:40

Koleszár címet védett, Guzi először aranyérmes az öttusa-ob-n

Egyéb egyéni
2025.05.24. 15:11

Négy magyar folytathatja a nőknél a pazardzsiki öttusa-világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.05.07. 18:50

Tíz magyar versenyző indul a harmadik öttusa-vk-n

Egyéb egyéni
2025.05.06. 16:25
Ezek is érdekelhetik