A távozó NOB-elnök szerint utódjának meg kell őriznie a politikai semlegességet

2025.02.20. 16:10
Thomas Bach (Fotó: Getty Images)
Meg kell őriznie a politikai semlegességét a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) új elnökének – jelentette ki a posztjáról hamarosan távozó Thomas Bach.

„Az olimpiai játékok egyetemességének megőrzéséhez politikailag semlegesnek kell maradnia. Néha nem könnyű, de ki kell bírni ezt a nyomást” – fogalmazott a Pekingbe látogató német sportdiplomata, aki 2013 óta irányítja a szervezetet.

Hozzátette: az új vezető feladata, hogy a világ számára az olimpiai mozgalom változatlanul egységes és jelentős legyen.

Az 1976-ban vívóként ötkarikás aranyérmes Bach büszke arra, hogy elnöklése alatt egyetlen olimpiát sem bojkottáltak, és az 1980-as években – amikor az 1980-as moszkvai, majd az 1984-es Los Angeles-i játékoktól is politikai okok miatt maradtak távol országok, akkor – határozta el, hogy a sportvezetéssel foglalkozzon.

„Számomra nagyon különleges, hogy az általam elnökölt olimpiák egyikén sem volt bojkott” – mondta Bach. Hozzáfűzte: a tavalyi párizsi játékok előtti geopolitikai feszültség ellenére a NOB 206 ország sportolóit és a menekültek csapatát tudta felvonultatni.

A jövő évi milánói-cortinai téli olimpián az oroszok és fehéroroszok részvételéről még nem született döntés.

A leköszönő Bach posztjára heten kandidálnak: Vatanabe Morinari, a Nemzetközi Tornaszövetség japán elnöke, Kirsty Coventry – egyedüli nőként –, a 200 méter hát 2004-es és 2008-as ötkarikás bajnoka, Zimbabwe sportminisztere, Sebatian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség brit elnöke, ifj. Juan Antonio Samaranch, a korábbi NOB-elnök fia, a Nemzetközi Öttusa Szövetség és a NOB spanyol alelnöke, Fejszal al-Husszein jordán herceg, David Lappartient, a Nemzetközi Kerékpár Szövetség (UCI) francia elnöke, valamint Johan Eliasch, a Nemzetközi Sí és Hódeszka Szövetség (FIS) svéd-brit elnöke.

Az elnökválasztást a NOB március 18. és 21. között sorra kerülő tisztújító kongresszusán rendezik meg a görögországi Olümpiában. Bach mandátuma júniusban jár le.

Legfrissebb hírek

Horogkeresztes zászló a NOB-elnök koporsóján

Népsport
2026.03.01. 12:24

Fürjes Balázs: Sportolni emberi jog, olimpikonnak lenni nem az – a NOB megvédi a női sportolókat

Egyéb egyéni
2026.02.23. 20:18

„Nagyszerű téli olimpiát rendeztek az olaszok, de a NOB-nak hatalmas megújulásra van szüksége” – Juan Antonio Samaranch NOB-alelnök az NS-nek

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 19:15

Dél-koreai bobos és észt sílövő került be a NOB sportolói bizottságába

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 08:46

Az izraeli NOB-tag egyoldalú politikai kommentárja miatt felfüggesztetné a svájci sportújságírót – exkluzív!

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 12:25

„Európa a téli olimpiai érmek hetven százalékát a kontinensen tartja” – Szpirosz Kapralosz, az EOB elnöke az NS-nek

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 11:17

NOB: először választottak be iráni nőt a tagságba

Egyéb egyéni
2026.02.04. 19:57

A NOB nyitott arra, hogy a jövőben korábban rendezzék a téli olimpiát

Téli sportok
2026.02.04. 15:57
Ezek is érdekelhetik