Tóth Tamás pályázik a Nemzetközi Triatlonszövetség elnöki posztjára

2024.08.16. 13:14
Tóth Tamás pályázik a Nemzetközi Triatlonszövetség elnöki posztjára (Fotó: Facebook/Magyar Triatlonzövetésg)
Tóth Tamás korábbi kétszeres olimpikont jelöli a Nemzetközi Triatlonszövetség (TRI) elnöki posztjára a hazai szövetség (MTSZ).

Az MTSZ tájékoztatása szerint az elnökség szavazásán vált hivatalossá, hogy a 35 éves sportdiplomata, korábbi világ- és Európa-bajnoki bronzérmes triatlonversenyzőt jelölik az elnöki posztra az októberi tisztújításon. Emellett két magyar szakember is bekerülhet a nemzetközi szervezet bizottságaiba, Varga Bélát a technikai bizottság, míg Gályász Andrást az orvosi bizottság tagjai közé jelöli a hazai szövetség.        

Tóth Tamás nyolc éve tagja a TRI sportolói bizottságának, valamint 2018 óta a testület vezetője, és ezáltal a TRI elnökségének tagja.

„Az évek során volt alkalmam mélyen megismerni a nemzetközi sportvilág működését, és abban is tapasztalatot szereztem, hogyan lehet hatékony együttműködést kialakítani a különböző érdekelt felekkel, legyen szó szponzori tárgyalásokról, munkacsoportokról vagy a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal való kapcsolatunkról. Hiszem, hogy a proaktív gondolkodásmód és az innováció nélkülözhetetlen ahhoz, hogy olyan stratégiákat dolgozzunk ki, amelyek hosszú távon biztosítják a sportolók és a Nemzetközi Triatlonszövetség sikerét” – hangsúlyozta Tóth Tamás a hazai szövetség közleményében.

„Az elmúlt években sokan elismerően beszéltek arról a munkáról, amit Tóth Tamás a sportolói bizottság tagjaként, majd elnökeként végzett, hiszen kétszeres olimpikonként és korábbi profi versenyzőként jól ismeri a triatlon minden szépségét és nehézségét” – mondta Kindl Gábor, a magyar szövetség elnöke, majd hozzátette, hogy tudomásuk szerint a leköszönő spanyol elnökasszony is lehetséges utódjának tartja a magyar jelöltet. Kindl azt is kiemelte, hogy hatalmas sportdiplomáciai siker lenne és nagyban segítené a triatlon hazai fejlődését is, ha a magyar szakember vezethetné a nemzetközi szervezetet.

A TRI hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint Tóth Tamás mellett további hét jelentkező van az elnöki posztra, amelyet az elmúlt 16 évben a spanyol Marisol Casado töltött be, ám ő nem jelölteti magát újra. A választást a tervek szerint október 21-én tartják a TRI spanyolországi tisztújító kongresszusán.

 

Legfrissebb hírek

Triatlon: Szilágyi Tamás és Zelinka Gabriella nyerte a hosszútávú triatlon ob-t

Egyéb egyéni
2026.08.09. 19:00

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43

Lehmann Csongor: Nagyon jó ütemben kezdtük el ezt a csapatot építeni

Egyéb egyéni
2026.08.02. 21:20

A Kis Tri Team SE és a Sportathlon sikere az elitmezőnyben a triatlon váltó ob-n

Egyéb egyéni
2026.08.02. 13:52

Egy szaúdi triatlonost hat évre eltiltott az ITA

Egyéb egyéni
2026.08.02. 12:14

Triatlon sprint Eb: aranyérmes a magyar vegyes váltó

Egyéb egyéni
2026.08.01. 14:06

Triatlon: a 22 éves Hóbor Zalán két éremmel gazdagodott Elblagban

Egyéb egyéni
2026.07.31. 21:04

Erős magyar triatloncsapat a lengyelországi Eb-n is

Egyéb egyéni
2026.07.30. 21:45