Vívó Eb: döntőbe jutott a magyar férfi kardcsapat

Vágólapra másolva!
2024.06.23. 13:48
Gémesi Csanád, Szilágyi Áron, Decsi Tamás és Rabb Krisztián (Fotó: Magyar Vívószövetség/Facebook)
Két győzelemmel döntőbe jutott a magyar férfi kardcsapat vasárnap a bázeli vívó Európa-bajnokságon.

 

A Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Decsi Tamás, Rabb Krisztián összeállítású együttesnek a 16-os táblán még nem kellett vívnia, a negyeddöntőben pedig hat tus különbséggel nyert a grúzok ellen. Szilágyi jól kezdett, de aztán – a szerdai egyéni versenyből menet közben hát- és deréksérülés miatt visszalépő – Decsinek nem sikerült az asszója, így már az ellenfél vezetett, majd többször fordult a kocka. A hatodik pár után 30:29-re a grúzok álltak jobban, a folytatásban azonban Rabb és Gémesi is fölényes győzelmet aratott, így Szilágyi és Sandro Bazadze záróasszója előtt nyolctusnyi volt a magyar előny, amelyből hat meg is maradt.

A fináléért a németekkel került szembe a világbajnoki címvédő magyar alakulat, amelyből hiányzott az áprilisi bokasérüléséből már felépült, de még otthon készülő Szatmári András. Ezzel együtt a magyarok meggyőző teljesítményt nyújtottak, fölényes, 45:32-es győzelmet arattak, és a 18.25-re kiírt döntőben a románokkal vívnak majd az aranyéremért.

VÍVÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, BÁZEL
Férfi kard, csapatverseny
Negyeddöntő
Magyarország–Grúzia 45:39
Elődöntő
Magyarország–Németország 45:32
Románia–Törökország 45:44

 

Legfrissebb hírek

Siklósi Gergely kikapott az elődöntőben, így bronzérmes lett a vívó Eb-n

Egyéb egyéni
10 órája

„Egyszerűen elfáradtam” – Szilágyi Áron a vívó Eb karddöntője után

Egyéb egyéni
2025.06.14. 22:53

Szilágyi Áron ezüstérmes a vívó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.14. 20:56

Bronzérmet nyert Pásztor Flóra a vívó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.14. 19:10

Vívó Eb: negyeddöntős a tőröző Pásztor Flóra

Egyéb egyéni
2025.06.14. 16:00

Boczkó Gábor: Nem lehet ugyanazzal a csapattal vívni éveken keresztül, mert az ellenfeleknek kiszámíthatóak leszünk

Egyéb egyéni
2025.06.11. 18:59

„Szilágyi Áron pusztító erővel tért vissza”

Egyéb egyéni
2025.06.04. 11:03

Vívás: ezüstérmes a férfi kardcsapat a madridi világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.05.25. 16:00
Ezek is érdekelhetik