Vég Zsombor és Sipőcz Richárd is búcsúzott a cselgáncs-vb-n

2024.05.23. 10:42
Vég Zsombor kiesett a dzsúdó-vb-n (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A 100 kilogrammos Vég Zsombor és +100 kilogrammos Sipőcz Richárd egy-egy vesztes meccsel búcsúzott csütörtökön az Abu-Dzabiban zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon.

A Ceglédi VSE versenyzője, Vég Zsombor – aki negyedik vb-jén szerepel – a 64 között a japán Arai Dotával kezdett, akitől kikapott eddigi egyetlen találkozójukon. A 19 éves ellenfél junior-világbajnok, a World Touron pedig három érmet gyűjtött eddig.

A második csata akciódús és színvonalas küzdelmet hozott, két percnél a szintén három WT-éremnél tartó magyar hanyatt vedődve földre vitte a japánt, és máris vazarival vezetett. Ennek azonban nem örülhetett sokáig, mert a rivális tíz másodpercig le tudta szorítani őt, és vazarival kiegyenlített. A mérkőzés 49 másodperccel az alapidő vége előtt dőlt el, amikor Arai újabb leszorításából a 22 éves magyar már nem tudott kiszabadulni, így kikapott, és helyezetlenül zárt.

Vég jelenleg a kontinentális kvótát érő 23. helyen áll a világranglistán, így egyelőre nem biztos az olimpiai részvétele.

A Széchenyi Egyetem SE versenyzője, Sipőcz Richárd a 32 között a holland Jelle Snippével kezdett, akitől kikapott eddigi egyetlen találkozójukon. A 25 éves ellenfél legnagyobb sikere a tavalyi Eb-n nyert bronzérem volt. A második csatában a három World Tour-éremnél tartó magyar – aki korosztályos szinten minden világversenyt megnyert – nem talált fogást riválisán, aki két perc elteltével leszorítást kezdeményezett. A 23 éves Sipőcz nem tudott kiszabadulni, így Snippe ipponnal nyert, ő pedig helyezetlenül zárta negyedik vb-jét.    

Sipőcz a súlycsoport világranglistájának 35-ödikjeként nem áll kvótás helyen.

A kilencfős magyar válogatott az 52 kilós Pupp Réka révén egy ötödik hellyel fejezte be az Egyesült Arab Emírségekben zajló vb egyéni küzdelmeit. A világbajnokság pénteki záró napján a vegyes csapatversenyre kerül sor, melyben a mieink a 16 között Mongóliával szállnak szembe. A párharc győztesére Grúzia vár.

 

Legfrissebb hírek

Cselgáncs: három magyar érem Bakuból

Utánpótlássport
2026.08.01. 12:40

Biró Tamás: Elhivatottság és szenvedély nélkül nem érdemes edzősködni

Utánpótlássport
2026.07.31. 19:18

Elhunyt a japánok montreali olimpián aranyérmes dzsudokája

Egyéb egyéni
2026.07.18. 17:56

Judo: Kollár Sebestyén sikeres Ek-szezon után várhatja a junior Eb-t

Utánpótlássport
2026.07.17. 09:02

Özbas Szofi: Szükség volt a műtétre ahhoz, hogy újra dzsúdózhassak

Egyéb egyéni
2026.07.15. 11:43

Cselgáncs: két magyar érem a paksi junior Európa-kupa-versenyen

Utánpótlássport
2026.07.13. 14:14

Cselgáncs: Pirbus-Gróf Nóra ihletett napot fogott ki az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.04. 18:13

Cselgáncs: három magyar érem született a spanyolországi ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.02. 16:13