Rapport Richárd cáfol: nem tett román állampolgársági esküt

V. J.V. J.
2024.04.20. 18:44
Rapport Richárd visszatér, ismét magyar színekben versenyez (Fotó: Getty Images)
A Magyar Hang cikke és a román kormány honlapján megjelent határozat alapján számos sajtóorgánum, így a Nemzeti Sport is beszámolt arról, hogy a másfél éve már az ország színeiben versenyző Rapport Richárd Románia állampolgára lett. A sakknagymester a Telex érdeklődésére tagadta, hogy állampolgársági esküt tett volna keleti szomszédunknál.

 

Rapport Richárd országváltása – már ami a sakkversenyeken való szereplését illeti – már korábban megtörtént, ám pénteken a Magyar Hang arról számolt be, hogy Rapport Richárd és felesége, a Szerbiában született, de magyar állampolgársággal is rendelkező sakkozó, Rapport Jována március 21-én a román állampolgársági esküt is letették. A hetilap hírportálja egy, a román kormány honlapján megjelent határozatot is közölt az állampolgárság adományozásáról. Igaz, a dokumentumon Marcel Ciolacu miniszterelnök neve felett nem szerepel aláírás, és pecsét sincs rajta.

Rapport a Telexnek azt mondta, feleségével nem lettek román állampolgárok.

„Reggel rengeteg üzenetet kaptam, folyamatosan küldték el nekem a cikkeket. Ezzel kapcsolatban azt szeretném mondani, hogy nem igaz. Ahogy több más sakkozónak, nekem is felajánlották ezt a lehetőséget, de visszautasítottuk. Nem ismerem a sajtó a működését, hogy miért írta meg tényként, de a lényeg az, hogy nem igaz, nem tettem állampolgári esküt” – jelentette ki a Telexnek Rapport Richárd.

Rapport Richárd 2022 szeptembere óta szerepel román színekben. A sakknagymestert két éve kereste meg a szerb származású romániai milliárdos, Sacha Dragic egy szponzori ajánlattal, melynek feltétele volt, hogy a magyar sakknagymester Románia színeiben versenyezzen.

 

Legfrissebb hírek

Eppel Márton: A román ligából is be lehet kerülni a válogatottba

Légiósok
2026.03.14. 10:52

A Ferencváros játékosa is ott lehet a román válogatott vb-pótselejtezőjén

Foci vb 2026
2026.03.06. 14:46

Rapport, Lékó és Gledura is eggyel előrébb lépett a javított sakk-világranglistán

Egyéb egyéni
2026.03.02. 20:55

Sakk: Rapport és Lékó egy, Gaál négy helyet rontott, Gledura kettőt javított a világranglistán

Egyéb egyéni
2026.03.01. 10:41

Történelmi igazolás küszöbén: Huszti András már a Steauával edz – NS-infó

Légiósok
2026.02.06. 11:03

Rapport két, Gledura három helyet rontott, Lékó és Gaál maradt előző pozíciójában

Egyéb egyéni
2026.02.01. 12:44

A női vízilabda-válogatott 25 gólos győzelmet aratott Románia felett az Eb-n

Vízilabda
2026.01.27. 15:51

Férfi kézi Eb: leiskolázta a románokat Dánia, hatgólos félidei hátrányból fodítottak a szlovénok

Kézilabda
2026.01.18. 22:29
Ezek is érdekelhetik