Evezés: Gadányi Zoltána megnyerte a B-döntőt

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2024.04.27. 12:25
Gadányi Zoltána összesítésben a hetedik helyen végzett (Fotó: Koncz Márton)
A női egypárevezősök versenyében Gadányi Zoltána megnyerte a B-döntőt, így összesítésben a hetedik helyen végzett a szegedi kvalifikációs regattán.

Az utolsó húzások után előtörtek az érzelmek Javier Garcíából, a spanyol paraevezős arcát a kezébe temetve zokogott – ennyit jelent, ha valaki kvótát szerez Szegeden. Riói és tokiói olimpikonunk, Pétervári-Molnár Bendegúz vasárnap harcolhatja ki a párizsi részvételt, PR1 egypárban viszont már szombaton gazdára találtak a repülőjegyek a hazai rendezésű kvalifikációs regattán, a magyar közönség Pető Zsoltért szoríthatott.

A férfimezőny korelnöke újfent igazolta, hogy 44 évesen is elképesztő formában van, kiegyensúlyozott, jó pályát ment. Paralimpiai kvótából azonban csak egyet osztottak ki, a favorit Garcíát pedig megszorongatni sem lehetett, már fél távnál negyven másodperces előnyben volt. A győriek versenyzője végig tisztán a második helyen haladt, a célban kolompszó és vastaps fogadta – mint mondta, fantasztikus érzés volt hallani a szurkolókat az utolsó métereken.

Női egypárevezősünknek, Gadányi Zoltánának is kijutott a buzdításból, amire szüksége is volt, miután pénteken lecsúszott arról, hogy olimpiai kvótáért evezhessen Szegeden. A B-döntőben viszont nem érződött rajta a csalódottság, már a rajtot követően az élre állt, és végig fenntartotta a nagy csapásszámot, a hajrára is maradt ereje. A kisdöntő megnyerésével összesítésben a hetedik helyen végzett Gadányi, aki három hét múlva Luzernben még megszerezheti az olimpiai kvótát.

Ami a kvalifikációs regattával párhuzamosan zajló Európa-bajnokság délelőtti programjának magyar indulóit illeti, férfi egypárban Bácskai Máté harmadik lett az elődöntős futamában, és vasárnap a C-döntőben folytathatja, míg férfi négypárban az Ujhelyi Mihály, Ács Kristóf, Gerei Tamás, Koncsik Dominik egység a B-döntőben negyedik, összesítésben a tizedik helyen zárt.

EURÓPA-BAJNOKSÁG ÉS OLIMPIAI, PARALIMPIAI KVALIFIKÁCIÓS REGATTA, SZEGED

Európa-bajnokság. Férfiak. Egypár. Elődöntő. 1. Onfroy (francia) 7:55.15, 2. Helseth (norvég) 8:08.33, 3. Bácskai Máté 8:13.44. Mindenki a C-döntőben folytathatja. Négypár. B-döntő. 1. Hollandia 6:15.58, 2. Ukrajna 6:15.99, 3. Csehország 6:20.00, 4. Magyarország (Ujhelyi Mihály, Ács Kristóf, Gerei Tamás, Koncsik Dominik) 6:35.35

Olimpiai és paralimpiai kvalifikációs regatta. Férfiak. PR1 egypár. Döntő. 1. García (spanyol) 10:07.00, 2. Pető Zsolt 11:29.08, 3. Nevecny (cseh) 12:10.90. A győztes kijutott a párizsi paralimpiára. Nők. Egypár. B-döntő. 1. Gadányi Zoltána 8:19.39, 2. Svennung (svéd) 8:19.95, 3. Kainlauri (finn) 8:27.05

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik