Tizedik lett a magyar egység vegyes kétpárban az evezős-vb-n

P.  GY. B. P. GY. B.
2026.08.30. 13:51
null
Fotó: Facebook, Magyar Evezős Szövetség - Hungarian Rowing Federation
A 10. helyen végzett a magyar egység vegyes kétpárban az amszterdami evezős-világbajnokságon.

Ez a szám a vegyes nyolcassal együtt már tavaly is szerepelt a vb programjában, és esély van rá, hogy a közeljövőben az olimpiai műsorba is bekerüljön. 

A magyar hajóban Gadányi Zoltána és Pétervári-Molnár Bendegúz evezett, és szombaton kiharcolta az elődöntőt. Vasárnap délelőtt az első háromba kellett kerülni a két futamban az A-döntőért, a többiek a B-be jutottak. A magyarok a második futamban a 6-os pályán 500 méternél a negyedik helyen haladtak, majd 1000-nél, 1500-nál ötödikek voltak, és ebben a pozícióban is értek célba a 2000 méteres táv végén. Eredményük 6:40.69 perc volt, ami bő 24 másodperccel maradt el a harmadik írekétől.

A kora délutáni B-döntőben a duó a 2-es pályán versenyzett, s jó rajt után 500, valamint 1000 méternél is második volt, 1500-nál azonban visszacsúszott negyediknek, és ugyanitt ért célba. Gadányi és Pétervári-Molnár ideje 6:32.70 perc volt, a futamgyőztes olaszoktól 3.67 másodperccel elmaradva. Egypárban pénteken Pétervári-Molnár a 15., Gadányi a 20. helyen végzett.

 

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: szeptember jelöltjei

Utánpótlássport
2026.10.06. 09:01

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:26

Evezés: Demkó Janka aranyérmes az U19-es beach sprint Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.17. 12:29

Elfújta a szél evezőseink továbbjutását a beach sprint Eb-n

Egyéb egyéni
2026.09.16. 20:01

U19-es Eb: Mindkét magyar a nyolc közé jutott

Utánpótlássport
2026.09.16. 19:45

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren

Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59

Evezés: újraválasztották Szántó Évát bizottsági elnöki tisztségében a világszövetségnél

Egyéb egyéni
2026.09.02. 13:57

Evezés: a kapitány szerint reális az olimpiai kvótaszerzés

Egyéb egyéni
2026.08.31. 17:48