Vizes vb: rekord résztvevői létszámmal indul a program Dohában

Vágólapra másolva!
2024.02.02. 10:33
Clive RoseElindult a vizes világbajnokság Dohában (Fotó: Getty Images)
Címkék
Rekord résztvevői létszámmal kezdődik Dohában a 21. vizes világbajnokság.

A szervezők bejelentése szerint az első katari vizes vb-n több mint 2600 versenyző szerepel 201 országból, valamint indul a menekültek csapata is. Külön véve a sportágakat, négyben – köztük az úszásban – soha ennyi ország nem indult még vb-n, míg három sportágban a versenyzők létszáma számít csúcsnak.

A hat sportágban – úszás, nyílt vízi úszás, műugrás, óriás-toronyugrás, szinkronúszás, vízilabda – összesen 75 számban hirdetnek győztest. Huszain al-Muszallam, a nemzetközi szövetség (WA) elnöke kiemelte, hogy mivel ez a régió először ad otthont vizes vb-nek, izgatottan várják, hogyan járul majd hozzá az esemény a célközönség bővüléséhez, hogy minél többen vehessenek részt, versenyezhessenek a vizes sportokban, illetve minél többen részesüljenek az előnyeiből.

„Örülünk, hogy itt lehetünk Dohában a vizes világbajnokságon. Katar bizonyította, hogy kiváló házigazdája a nagy sporteseményeknek, és nagyon bízunk benne, hogy a sportolók számára a legjobb feltételeket biztosítja a versenyzéshez. Máris kaptunk pozitív visszajelzéseket sportolóktól, akik izgatottan várják, hogy elkezdődjenek a küzdelmek” – tette hozzá.

A dohai vizes világbajnokságot az M4 Sport élőben közvetíti.
 

 

Legfrissebb hírek

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
54 perce

Videó: Marchand a helyszínen gratulált Kós Hubertnek a világbajnoki címhez

Vizes vb 2025
7 órája

Így lett Kós Hubert fantasztikus úszással világbajnok 200 háton – videó

Vizes vb 2025
9 órája

Kós Hubert ismét világbajnok 200 méter háton, ráadásul Európa-csúccsal

Vizes vb 2025
10 órája

Ez ám a jó reggel! Molnár Dóra második idővel középdöntős 200 háton

Vizes vb 2025
17 órája

Kínai győzelem női toronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.31. 14:31

Vizes vb: Marchand döbbenetes világcsúccsal, Kós ötödikként döntős 200 vegyesen

Vizes vb 2025
2025.07.30. 14:52

Műugrásban lett meg az olaszok első aranyérme a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.30. 13:23
Ezek is érdekelhetik