Vívás: Szilágyi Áron bronzérmes a tuniszi GP-n

K. E.K. E.
2024.01.14. 19:35
null
Szilágyi Áron bronzéremmel nyitotta az évet (Fotó: Földi Imre)
Szilágyi Áron az elődöntőig menetelt a kardozók tuniszi GP-viadalán, ott az amerikai Colin Heathcocktól kapott ki két tussal.


Bronzérmet adott saját magának a születésnapjára Szilágyi Áron – a vasárnap 34. életévét betöltő háromszoros olimpiai bajnok kardozónk remekül teljesített a tuniszi Grand Prix-viadalon, rendre jó akciókat választott, s nemigen került hullámvölgybe, vagyis azt mondhatjuk, hogy nyílegyenesen masírozott el a négyes döntőig.

Ott az elődöntőben a 18 éves amerikai Colin Heathcock következett, aki eddigre végigverte a (fél) mezőnyt, s már korábban is meg-megcsillogtatta tudását, amelyet aztán vasárnap este is megmutatott: noha a szünetre 8:6-os Szilágyi-előnnyel vonultak pihenni az ellenfelek, a folytatás az amerikainak sikerült jobban, így Szilágyi az évet egy bronzzal nyitotta.

Közel járt a nyolcas döntőhöz Szatmári András is, ő egyetlen tussal kapott ki a dél-koreai klasszistól, O Szang Uktól, míg a csapatban kétszeres világbajnok Szűcs Luca sokáig irányította a nyolcaddöntős asszóját Despina Georgiadou ellen, ám a végén a görögnek jött ki a lépés.

GRAND PRIX-VERSENY, TUNISZ
Kard. Férfiak. Egyéni. A 32 közé jutásért:
Szilágyi–Sztojcsev (bolgár) 15:2, Szatmári–Hryciuk (lengyel) 15:13, Doddo (amerikai) –Gémesi Cs. 15:10. A 16 közé jutásért: Szilágyi–Lambert (francia) 15:10, Szatmári–Hivatasi (japán) 15:7. Nyolcaddöntő: Szilágyi–S. Patrice (francia) 15:11, O Szang Uk (dél-koreai)–Szatmári 15:14. Negyeddöntő: Szilágyi–Szabó (német) 15:8. Elődöntő: C. Heathcock (amerikai)–Szilágyi 15:13
Nők. A 32 közé jutásért: Szűcs–Fu Jing (kínai) 15:10, Spiesz–Perez Cuenca (spanyol) 15:9. A 16 közé jutásért: Szűcs–Bashta (azeri) 15:14, Martin-Portugues (spanyol)–Spiesz 15:11. Nyolcaddöntő: Georgiadu (görög)–Szűcs 15:13

Legfrissebb hírek

Vívás: bronzérmes a férfi kardcsapat a padovai vk-viadalon

Egyéb egyéni
2026.04.19. 17:32

Vívás: négy magyar a 64 között a férfi kardozók padovai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
2026.04.17. 19:23

Vívás: három női tőrözőnk a kairó vk-viadal főtábláján

Egyéb egyéni
2026.04.17. 18:10

Vívás: három magyar a főtáblán a női kardozók athéni vk-viadalán

Egyéb egyéni
2026.04.17. 17:54

Vívás: csapatban végül összejött a vb-érem a korosztályos kardozóknak

Utánpótlássport
2026.04.04. 14:16

Vívás: Szilágyi Áron bronzérmes a budapesti világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2026.03.28. 16:41

Vívás: zsinórban ötödik éve ad egyéni kadét Eb-érmes kardozót a Vasas

Utánpótlássport
2026.03.17. 15:56

Vívó világkupa: április harmadik hétvégéjén lesz a budapesti párbajtőr GP

Egyéb egyéni
2026.03.12. 15:48
Ezek is érdekelhetik