Vívó Eb: Ismét negyedik lett a magyar női kardcsapat

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
• Antony
2026.06.19. 20:40
null
Fotó: Czinege Melinda
Elveszítette a bronzmeccset női kardcsapatunk pénteken Antonyban, így akárcsak tavaly, ezúttal is negyedik lett a vívó Eb-n.

Ez nem a mi napunk volt, kétség sem fér hozzá…

Amikor pénteken nem sokkal dél után azzal szembesültünk, hogy férfi párbajtőrcsapatunk nem jutott be a négy közé (megint…), nyilvánvalóan csalódottságot éreztünk, ám akkor még elnyomtuk ezt, mondván, majd női kardcsapatunk!

A Battai Sugár Katinka, Pusztai Liza, Spiesz Anna, Szűcs Luca összetételű négyes stabil és magabiztos vívással verte meg a negyeddöntőben a bolgárokat, és az elődöntőben az oroszok ellen is sokáig jónak tűnt minden.

Amikor 30:20 az állás nekünk, tűnhetett másmilyennek?

A Battai, Spiesz, Szűcs trió nagyszerű megoldásokat villantott, bátran támadott, ha kellett, elővette a tárból a védekezéskor szükséges válaszokat, tényleg nagyszerűen ment minden.

A hetedik körig…

Még ott is 35:30 volt nekünk, de utána már semmi sem sikerült, mintha egy másik csapat lett volna a páston – és másik is volt, a túloldalon is.

Ahogyan Szatmári András (merthogy ott szurkolt a lányoknak a teljes férficsapat is) mondta az elveszített (igen, elveszítettük…) asszó után: „Ilyen a kardvívás. Gyakran előfordul, hogy ahogyan a pozitív energiák összeadódnak, úgy a negatívok is. Az oroszoknál egymásra rakódott a jó, nálunk meg lefelé vitte a lányokat a végjáték.”

A bronzmeccsre mindig nehéz odaállni egy elveszített elődöntő után, de úgy tűnt, a lányok összekapták magukat – Szűcs Lucát Pusztai Liza váltotta (aztán a harmadik asszóra megtörtént a visszacsere), s az elején még álmodozhattunk a bronzról.

De az, akárcsak tavaly Genovában, Antonyban is az olaszok nyakába került.

VÍVÁS
EURÓPA-BAJNOKSÁG, ANTONY
Csapat
Kard. Nők. Negyeddöntő: Magyarország–Bulgária 45:34 (Battai +5, Szűcs+3, Spiesz +3). Elődöntő: Orosz csapat–Magyarország 45:38 (Spiesz +1, Szűcs –2, Battai –6). A 3. helyért: Olaszország–Magyarország 45:34 (Battai +1, Spiesz –2, Szűcs –5, Pusztai –5). Döntő: Orosz csapat–Franciaország 45:39
Eb: Orosz csapat (Jana Jegorjan, Alina Mihajlova, Alekszandra Mihajlova, Anasztaszija Sorohova), 2. Franciaország (Sara Balzer, Manon Apithy, Toscane Tori, Sarah Noutcha), 3. Olaszország (Michela Battiston, Claudia Rotili, Manuela Spica, Mariella Viale), 4. Magyarország (Battai Sugár Katinka, Pusztai Liza, Spiesz Anna, Szűcs Luca)

A szombati műsor
9.00: női tőr, csapatverseny (Magyarország)
10.20: férfi kard, csapatverseny (Magyarország)
17.15: döntők)

 

Legfrissebb hírek

Vívás: minőségi utánpótlás marad a női kardszakágban

Utánpótlássport
2026.09.19. 18:37

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

Vívás: esélyesek sikere a junior tőrözök válogatóin

Utánpótlássport
2026.09.15. 17:35

Vívás: Rózsás Júlia a ranglista éléről kezdi az új évadot

Utánpótlássport
2026.09.12. 16:54

Vívás: A junior tőrözők nyitják az új versenyszezont

Utánpótlássport
2026.09.09. 16:05

Népsport: Svarci bácsi nehezen bocsátott meg

Népsport
2026.09.09. 08:56

Vívás: Kozma Laura értékes tagja maradna a juniorválogatottnak

Utánpótlássport
2026.09.03. 13:04

Vívás: Horváth Lotti a juniorok között is lendületben maradna

Utánpótlássport
2026.08.30. 09:01