Asztalitenisz: a Budaörsi SC itthon sem bírt a BL ezüstérmesével

SZ. M.SZ. M.
2023.11.23. 20:50
null
Madarász Dóra szerezte a budaörsiek egyetlen győzelmét (Fotó: Kovács Péter)
A Budaörsi SC női csapata a jóval esélyesebb francia Metz TT elleni hazai mérkőzését is elveszítette a BL-ben, így a magyar bajnok három forduló után nyeretlenül áll a csoportjában.

 

A legutóbbi kiírásban a Bajnokok Ligája döntőjéig jutó, s ott a lengyel KTS Tarnobrzegtől vereséget szenvedő Metz TT női csapata a most zajló idényben is a favoritok közé tartozik, s a franciák ennek megfelelően is kezdték a csoportkört: az első két meccsüket odahaza játszották, az SH-ITB Budaörsi SC-t 3:0-ra, az olasz ASD Quattro Morit pedig 3:1-re győzték le. Csütörtök este viszont a Metz magyar bajnok otthonában lépett asztalhoz, de amint arra számítani lehetett, ez a változás nem volt hatással az erőviszonyokra. Bachman Péter, a Budaörsi SC edzője a korábbiakhoz képest annyit változtatott, hogy Póta Georgina és Madarász Dóra mellett a harmadik helyen a fiatal Dari Helga helyett a jóval rutinosabb Fazekas Máriát küldte asztalhoz. A párharcok a Metzben látottakhoz képest jóval szorosabban alakultak, sőt Madarász révén a Budaörs egy győzelmet is elkönyvelhetett, a nagyobb játékerőt képviselő franciák sikerét azonban ez sem veszélyeztette.

ASZTALITENISZ
BAJNOKOK LIGÁJA, NŐK, 2. CSOPORTKÖR, D-CSOPORT
SH-ITB Budaörsi SC–Metz TT (francia) 1:3

Póta Georgina–Tajlakova 0:3 (–6, –8, –11)
Madarász Dóra–Diaconu 3:2 (–13, –6, 8, 8, 6:1)
Fazekas Mária–Chasselin 1:3 (7, –13, –7, –5)
Póta–Diaconu 2:3 (–8, –7, 4, 7, 2:6)
Az állás: 1. Metz TT 6 pont/3 mérkőzés, 2. ASD Quattro Mori (olasz) 3/2, 3. Budaörsi SC 3/3

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Albek Anna hat gólja Dijonban

Kézilabda
2026.04.29. 22:34

Ligue 1: Negóék nyolcgólos döntetlent játszottak a Metzcel

Francia labdarúgás
2026.04.26. 22:43

A Ferencváros nagy hátrányból jött vissza a meccsbe, de a Metz jutott be a BL négyes döntőjébe

Kézilabda
2026.04.25. 19:37

Hazai pályán kapott ki a PSG a Lyontól; reménytelen helyzetben a Metz

Francia labdarúgás
2026.04.19. 23:30

„Minden nyílt maradt” – Böde-Bíró Blanka a Metz elleni BL-negyeddöntőről

Kézilabda
2026.04.19. 16:55

Nem bírt egymással az FTC és a Metz a női kézi BL negyeddöntőjének első mérkőzésén

Kézilabda
2026.04.19. 15:39

„Az volt a legfájdalmasabb…” – a Metz vezetőedzője jól emlékszik az FTC elleni 2023-as negyeddöntős BL-búcsúra

Kézilabda
2026.04.14. 11:34

A Paris FC alaposan elpáholta a Monacót, nyert az OM is

Francia labdarúgás
2026.04.10. 23:10
Ezek is érdekelhetik