Darts: kikapott Majortól, most Van Gerwent és Wrightot is legyőzve nyert tornát

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.10.15. 23:35
null
Ricardo Pietreczko a Peter Wright elleni döntőben az összes kiszállókísérletét értékesítette (Fotó: PDC)
Három hete a budapesti Hungarian Darts Trophyn Ricardo Pietreczko ellen szerezte meg Major Nándor Magyarország első European Tour-győzelmét, ezen a hétvégén Hildesheimben a 28 éves német dartsos szenzációs meneteléssel, többek között Michael van Gerwent és Peter Wrightot is legyőzve aratta első PDC-tornagyőzelmét.

 

Már a hildesheimi torna első napja kifejezetten érdekes volt, a BDO-nál 2013-ban és 2016-ban világbajnok Scott Waites kilencnyilast dobott, mégis kikapott George Killingtontól. Szerepelt magyar is a versenyen, Kovács Patrik 6–2-es vereséget szenvedett az amerikai színekben versenyző Jules van Dongentől.

Szombaton négy német lépett pódiumra, és közülük csak Martin Schindler nem jutott tovább, miután kikapott honfitársától, Ricardo Pietreczkótól. A szeptemberi Hungarian Darts Trophyn Major Nándortól vereséget szenvedő Pietreczko 107.08-as átlaggal dobott Schindler ellen, majd vasárnap délután legyőzte Killingont, az esti negyeddöntőben pedig 102-es átlaggal felülmúlta Stephen Buntingot is. Az elődöntőben Michael van Gerwen következett, és Pietreczko végig vezetve 6–3-as előnyt szerzett. Ezzel a torna korábbi szakaszában nyert volna, de a négy között hét legre van szükség a győzelemhez. Van Gerwen összeszedte magát, kiegyenlített, és a 13. leg döntött a mérkőzésen – ezt a német zseniális játékkal, tíz nyíllal nyerte meg, és bejutott első PDC-döntőjébe.

 

A másik elődöntőbe a Hungarian Darts Trophy döntőjében kilencnyilast dobó, azóta a múlt heti World Grand Prix-n élete első major tornagyőzelmét arató Luke Humphries találkozott a kétszeres világbajnok Peter Wrighttal. Humphries a négy közé vezető úton kétszer 106-os, egyszer 111-es átlagot dobott, a Rob Cross elleni negyeddöntőben csak a dupla 12-es hiányzott neki a kilencnyilashoz. Az idén már Prágában European Tour-versenyt nyerő Wright nagyon felszívta magát az elődöntőre, 101.59-es körátlagot ért el, három leget fejezett be 11 nyíllal, és a meccset 116-os kiszállóval befejezve 7–5-re legyőzte angol ellenfelét.

 

SHERROCK ÉS SZUZUKI MEHET A PDC-VB-RE
A hét végén rendezték meg a PDC női sorozatának idei utolsó két versenyét, amelyeken hivatalosan is eldőlt, hogy az angol Fallon Sherrock és a japán Szuzuki Mikuru zárja a második és a harmad ik helyen a pontversenyt, így ők szerepelhetnek a PDC-világbajnokságon. A ranglistaelső Beau Greaves korábban a női World Matchplay megnyerésével kvalifikálta magát a vb-re, de mivel a PDC válaszút elé állította a WDF-vb-re is kijutókat, ő a másik világbajnokságot választotta. Greaves novemberben így is indul férfi PDC-tornán, a Grand Slam of Dartson lesz ott Sherrockkal együtt.

Korábban egyszer, 2018 áprilisában szerepelt német játékos ET-verseny döntőjében, Max Hopp akkor 8–7-re legyőzte Michael Smitht. Most Pietreczko próbálkozhatott, ráadásul az ellen a Wright ellen, akit márciusban a leverkuseni European Darts Open 2. fordulójában 1–5-ről győzött le 6–5-re.

A fináléban szó sem lehetett arról, hogy Wright egyetlen leggel is vezessen, Pietreczko ugyanis az első négy játékot úgy nyerte meg, hogy skót riválisa rá sem dobhatott a duplára. Ezt követően mindenki hozta a saját kezdését, és így meneteltek el egészen 8–4-ig, ami a duplára ezen a mérkőzésen hibátlanul dobó német versenyző győzelmét jelentette a Van Gerwen és a Wright elleni mérkőzésen is kimondottan szimpatikus, az ellenfelet a kiszállóknál sem nagyon zavaró hazai közönség előtt.

 

A 29. életévét jövő pénteken betöltő német versenyző 2022-ben szerzett először Pro Tour-kártyát, tavaly egyetlen European Tour-versenyre sem tudta kvalifikálni magát, de idén megszerezte első PDC-tornagyőzelmét. Ezen felül, bár a világranglistán „csak” az 53. helyen áll, vezeti a két hónap múlva kezdődő világbajnokságra másodlagosan kvalifikáló Pro Tour-ranglistát.

A PDC European Tour 2023-as idénye ezzel a versennyel véget ért, a 13 viadalon legtöbb ranglistapontot szerző 32 dartsos vehet részt a két hét múlva Dortmundban megrendezendő Európa-bajnokságon.

GERMAN DARTS CHAMPIONSHIP
A PDC EUROPEAN TOUR 13., UTOLSÓ ÁLLOMÁSA, HILDESHEIM
NEGYEDDÖNTŐ
Michael van Gerwen (holland, 8.)
–Gabriel Clemens (német) 6–5
Ricardo Pietreczko (német)–Stephen Bunting (angol) 6–4
Peter Wright (skót, 10.)–Damon Heta (ausztrál, 2.) 6–4
Luke Humphries (angol, 3.)–Rob Cross (angol, 6.) 6–4

ELŐDÖNTŐ
Michael van Gerwen (holland, 8.)–Ricardo Pietreczko (német) 6–7
Peter Wright (skót, 10.)–Luke Humphries (angol, 3.) 7–5

DÖNTŐ
Ricardo Pietreczko (német)–Peter Wright (skót, 10.) 8–4

A PDC EUROPEAN TOUR 2023-AS VERSENYEI
időponttornahelyszíndöntő
Február 24–26.Baltic Sea Darts OpenKiel, NémetországDave Chisnall–Luke Humphries 8:5
Március 24–26.European Darts OpenLeverkusen, NémetországGerwyn Price–Dirk van Duijvenbode 8:7
Március 31–április 2.International Darts Open
Riesa, NémetországGerwyn Price–Michael van Gerwen 8:4
Április 8–10.German Darts Grand PrixMünchen, NémetországMichael Smith–Nathan Aspinall 8:5
Április 21–23.Austrian Darts Open
Graz, Ausztria
Jonny Clayton–Josh Rock 8:6
Április 28–30.
Dutch Darts Championship
Leeuwarden, Hollandia
Dave Chisnall–Luke Humphries 8:5
Május 5–7.
Belgian Darts Open
Wieze, BelgiumMichael van Gerwen–Luke Humphries 8:6
Május 12–14.Czech Darts OpenPrága, CsehországPeter Wright–Dave Chisnall 8:6
Május 26–28.European Darts GPSindelfingen, NémetországRob Cross–Luke Humphries 8:6
Június 30–július 2.European Darts MatchplayTrier, NémetországLuke Humphries–Dirk van Duijvenbode 8:7
Szeptember 8–10.German Darts OpenJena, NémetországKrzysztof Ratajski–Stephen Bunting 8:3
Szeptember 22–24.Hungarian Darts TrophyBudapest, MVM Dome
Dave Chisnall–Luke Humphries 8:7
Október 13–15.German Darts ChampionshipHildesheim, NémetországRicardo Pietreczko–Peter Wright 8–4
Október 26–29.Európa-bajnoki döntőDortmund, Németország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik