Vitorlázó-vb: a gyenge szél miatt elmaradtak a pénteki futamok

2023.08.18. 17:32
null
Érdi Mária (Fotó: MVSZ, archív)
A kedvezőtlen időjárás – gyenge, illetve forgó szél – miatt nem rendeztek futamokat pénteken az ötkarikás hajóosztályok hágai vitorlázó-világbajnokságán a korábbi Laser, most ILCA néven futó kategóriában.

 

Így tehát maradt a csütörtöki állás, az ötkarikás kvóták sorsa pedig szombaton dől el – írta honlapján a hazai szövetség.

A márciusi Európa-bajnokságon bronzérmes, kétszeres olimpikon Érdi Mária nyolc futam után a második helyen áll a nőknél, egyetlen helyezési ponttal lemaradva a belga Emma Plasschaert mögött.A férfiak mezőnyében Vadnai Jonatán a 19. pozíciót foglalja el és a nemzetek sorrendjében 14., azaz jelenleg olimpiai kvótaszerző.

Vadnai Benjamin összetettben az 53. a szombati folytatás előtt.

Ebben a hajóosztályban nemenként 16 kvóta talál gazdára a párizsi olimpiára úgy, hogy országonként egyet lehet szerezni. Az ötödik futamtól mindhárom magyar már az aranycsoportban szerepel, tíz futam után pedig – vagy ha nem sikerül szombaton sem újabbakat rendezni, akkor az eddigiek alapján – a legjobb tíz indulhat az éremversenyben. A hétvége első napján tehát eldől, hogy Érdi hányadik helyen kerül az éremfutamba, illetve hogy a férfiaknál mi lesz a magyarok végső helyezése.

A négyévente sorra kerülő, tíz hajóosztályt – plusz a mozgáskorlátozott vitorlázók számára kiírt kategóriákat – magában foglaló vb-n több mint 1200 versenyző vesz részt, és elkel a párizsi helyek többsége.

Legfrissebb hírek

Érdi Mária: Nem kell rögtön mindent megnyerni!

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:50

Vadnai Jonatán a világranglista élén!

Egyéb egyéni
2026.09.19. 13:20

Vitorlázás: Érdi Mária számára a legfontosabb, hogy kiegyensúlyozottan versenyezzen

Egyéb egyéni
2026.09.16. 11:40

Vitorlázás: Érdi Mária negyedikként zárta az ILCA 6-világbajnokságot

Egyéb egyéni
2026.09.12. 16:22

Érdi Mária hatodikként jutott az éremfutamba az ILCA 6-vb-n

Egyéb egyéni
2026.09.11. 18:44

Érdi Mária továbbra is hatodik az ILCA 6-vb-n

Egyéb egyéni
2026.09.10. 17:23

Érdi Máriának nem sikerült jól az első aranycsoportos futam az ILCA 6-vb-n

Egyéb egyéni
2026.09.09. 17:45

ILCA 6-vb: Érdi Mária ötödik öt futam után

Egyéb egyéni
2026.09.08. 16:48