Szilágyi Áron: Éremért megyünk a vb-re!

–Mintha vékonyabb lenne, mint a szezon korábbi szakaszában...
–Ez csak azt mutatja, hogy bár a miénk nem az a kifejezetten mérlegelős sportág, mégiscsak számítanak a kilók, s így, a világbajnokság előtt sikerült hoznom a versenysúlyomat – ez nálunk azt jelenti, hogy a szezon közbeni súly ilyenkor valamivel lejjebb megy – válaszolta Szilágyi Áron, aki az egyéni világbajnoki cím védőjeként vág neki a szombaton kezdődő milánói vb-nek.

–Mielőtt a világbajnokságról esne szó, kicsit nézzünk hátrafelé, s nem feltétlenül az Európa-bajnoki negyedik hely miatt, sokkal inkább a bronzmeccsen látottakra gondolva: mi történt ott, hogy lehet, hogy egy csapat, jelesül a német, átgázol a magyar kardválogatotton?
–Annak a bronzasszónak valóban volt egy rossz optikája, ám mi másnapra már el is felejtettük a történteket. Krakkóban egyikünknek sem ment különösebben jól a vívás, sőt mindannyian elég gyengén muzsikáltunk, velünk szemben meg ott volt egy tüzes, motivált német csapat, amely foggal-körömmel harcol az olimpiai kvótáért. Innen nézve nem volt abban semmi meglepő, hogy ők talán kicsivel jobban akartak, mint mi. Azért abból az eredményből én nem vonnék le hosszú távra szóló következtetéseket.

–Kiváltképp, mert a minimális tervet, vagyis a négy közé jutást ott is teljesítették.
–Örülök, hogy a magyar férfi kardcsapat ott tart, hogy egy Európa-bajnoki negyedik hely már mindenkinek csalódást jelent. Ha viszont távlatokban nézzük az egészet, akkor ezt sikerként is elkönyvelhetjük, hiszen az, hogy sokan így vélekednek, annak a sorozatnak köszönhető, amelyet az előző években produkáltunk, vagyis hogy minden világversenyről érmet hoztunk haza. Szerintem az volt az extra teljesítmény, és szeretnénk is visszatérni arra a vágányra – nem akarunk megelégedni a negyedik helyekkel, így Milánóba is éremért utazunk.

–Mindig azt mondja, minden történésből, még ha negatív is, ki lehet, sőt ki kell emelni a pozitívumokat. Szilágyi Áron mit visz magával a krakkói Európai Játékokról?
–Hogy őszinte legyek, nem sok mindent... Az egy közepes verseny volt, amelyikre mi már eleve úgy utaztunk ki, hogy tudtuk, rá három hétre jön a világbajnokság, márpedig ezen a szemüvegen keresztül nézni egy versenyt nem ideális. Az egyéni bronz­érmem miatt nem szomorkodtam ugyan, de úgy különösebben nem is örültem neki.

–Címvédőként még sohasem utazott világbajnokságra, ennek megfelelően más érzések kavarognak önben?
–Nem érzem így, ugyanolyan motivált vagyok, ugyanúgy ott szeretnék lenni a legjobbak között egyéniben is, mint máskor.

–Az egyik nagy vetélytársa Szandro Bazadze lehet, aki nagyot megy a szezonban, hiszen minden verseny végén ott állt a dobogón. Mitől lett ilyen jó vívó a grúz?
–Férfi kardban ilyenre még nem volt példa, egészen különleges, amit Szandro csinált ebben az évben. „Kerekebb” vívó lett, akciórepertoárja mindent lefed, emellett ott van a kellemetlen személyisége a páston, amivel sokan nem is tudnak mit kezdeni – kiborítja őket. Nekem is folyamatosan harcolnom kell saját magammal, amikor ellene vívok, ráadásul Szandro erős hatással van a zsűrire is, úgyhogy kifejezetten nehéz nyerni ellene, még akkor is, ha az embernek jó napja van.

–A májusi madridi világkupaverseny aranyérme után azt mondta, a világ- és Európa-bajnokságon már nem kell a kvótával foglalkozni, hiszen megerősítették a második helyüket a ranglistán. Továbbra is ez a szellem az uralkodó a csapat háza táján, így Szilágyi Áronnál is?
–Figyeljük azért a kvalifikációs rangsort, vagyis nem szemellenzősen megyünk neki a világbajnokságnak, ám az olimpián túl is van élet: egy világbajnokság már önmagában is nagy tétre menő verseny, az ott megszerzett érmeknek magas az értékük. Én azért szeretném a milánóit nem kvalifikációs, hanem „egyszerű” vébének felfogni, mert nekem ez is bőven elegendő motivációt ad.

.