Sakk: öt magyar indul az azeri világkupaversenyen

2023.07.29. 11:15
null
Hoang Thanh Trang (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Szombaton rajtol az idei – sorszáma szerint 10. – egyéni sakkvilágkupa az azeri fővárosban, Bakiban, ahol öt magyar is asztalhoz ül.

A nemzetközi sportági szövetség (FIDE) honlapjának tanúsága szerint a 206 fős férfi mezőnyben négyen kaptak helyet: Gledura Benjámin, Berkes Ferenc, Erdős Viktor és Nagy Gábor, míg a 103 játékost felvonultató női mezőnyben egyedül a vietnámi születésű magyar nemzetközi nagymester, Hoang Thanh Trang próbálhat szerencsét.

Utóbbiaknál a legnagyobb név a világbajnoki címét e hét elején megvédő kínai Csü Ven-csün, míg a nyílt szekcióban az indulók között van a norvég Magnus Carlsen is, aki 2013-tól ült a vb-trónuson, az idei döntőt azonban nem vállalta.

A kétévente zajló, kieséses rendszerű viadal első három helyezettje indulhat majd a világbajnokjelöltek tornáján. A férfiaknál a lengyel Jan-Krzysztof Duda nyert a legutóbbi világkupán, 2021-ben Szocsiban, míg a nők szintén tavalyelőtti, első alkalommal kiírt hasonló versenyének győztese az orosz, de svájci színekben versenyző Alekszandra Kosztyenyuk volt.

A női bronzmeccset és döntőt augusztus 23-án rendezik, az augusztus 26-án a férfi fináléval záruló baki vk teljes össznyereményalapja minden korábbinál magasabb, 2,5 millió dollár.

Legfrissebb hírek

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
3 órája

Rapporték legyőzték a spanyolokat, a magyar válogatott az 5. a záró kör előtt a sakkolimpián

Egyéb egyéni
22 órája

Rapporték simán verték az osztrákokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.25. 17:18

A férfiak és a nők sem birtak a csehekkel a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.24. 16:45

Rapport újabb veresége ellenére legyőztük az ausztrálokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.23. 17:25

Keserű döntetlen a románokkal a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.21. 17:13

Súlyos vereség az üzbégektől, a nők legyőzték Brazíliát a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.20. 17:24

Ismét Gledura győzelmével lett meg a csapatsiker, Izrael is kipipálva a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.19. 17:11