Közelebb kerültünk Párizshoz az Európai Játékokon

PATAI GERGELY (Krakkó)PATAI GERGELY (Krakkó)
Vágólapra másolva!
2023.07.04. 07:56
null
A sportlövő Pekler Zalán nagyszerű formában versenyzett, négy aranyat nyert, az elsőt Mészáros Eszterrel a vegyes párosok között (FOTÓK: MTI)
Az olimpiai kvalifikáció jegyében zajlott az idei Európai Játékok Lengyelországban, amelyről a magyar küldöttség öt kvóta mellett 38 érmet hozott haza.

 

Van-e jövője az Európai Játékoknak? – tettük fel a kérdést az öreg kontinens harmadik alkalommal megrendezett multisporteseménye előtt. Azt nem állítanánk, hogy egyértelmű választ kaptunk rá Lengyelországban, de a megnyitó- és záróünnepség hangulatát, a sportolói falu légkörét, a versenyek színvonalát és a magyar csapat eredményességét látva azért bízunk benne, hogy az Európai Játékok kilép a gyerekcipőből, s rangban is felnő más földrészek „olimpiáihoz”.

MINÉL TÖBB KVÓTA, ANNÁL NAGYOBB RANG

Hogy mi kell ehhez? Mindenekelőtt egység és állandóság. A programban eseményről eseményre nagy a fluktuáció, ami megnehezíti, hogy az Európai Játékok biztos helyet találjon magának az egyes sportágak versenynaptárában. Az éremnek persze két oldala van, dicséretes kezdeményezés, hogy egyre több nem olimpiai sportág is műsorra kerül, amelyek így szélesebb réteghez jutnak el, sportolóiknak pedig életre szóló élményt jelent, hogy részesei lehetnek egy nagyszabású multisporteseménynek. Az állandóság hiánya egyelőre a versenyek lebonyolításán és presztízsén is érződik: némely sportágban olimpiai kvóta, másban ranglistapont, megint másban Európa-bajnoki cím forgott kockán, aztán voltak olyanok is, amelyekben „csak” érmekért zajlott a küzdelem Krakkóban.
Krakkóban, hogyne... Noha a hajdani lengyel főváros volt a központi helyszín, Malopolska régió további 12 települése adott otthont a versenyeknek, a nagy távolságok miatt a szokásosnál nehezebb volt kivitelezni, hogy sportolóink a helyszínen szurkoljanak más sportágak magyar képviselőinek. Ennek ellenére szinte mindenhol hallottuk a „Ria, Ria, Hungária” rigmust, s bizony ezúttal is volt minek örülnünk, hiszen megdupláztuk az Európai Játékokon eddig szerzett érmeink számát, tíz arany- és tíz ezüst mellé 18 bronzot szereztek versenyzőink.

No meg öt olimpiai kvótát – Párizs előtt egy évvel talán ez a legfontosabb. Az Európai Olimpiai Bizottság feltett szándéka, hogy minél több sportágban egyben Európa-bajnokság is legyen az Európai Játékok, ugyanakkor felvetődhet a kérdés, mennyire érné meg osztozni a médiafigyelmen azoknak a kontinentális szövetségeknek, amelyek egyébként is rengeteg sportfogyasztót szólítanak meg „csúcstermékükkel”. Az eddigi tapasztalatok alapján úgy tűnik, a multisportesemény hosszú távú sikerének kulcsa inkább az olimpiai kvalifikációs lehetőségben rejlik, jelentősen növelné az Európai Játékok rangját, ha az ötkarikás játékok műsorán szereplő sportágak mindegyikében direkt kvótákat osztanának.

ELŐSZÖR LESZ NŐI ÖKÖLVÍVÓNK AZ OLIMPIÁN

Olimpiai szemüvegen nézve az ökölvívótorna vitte a prímet, a nőknél és a férfiaknál egyaránt 22 kvóta talált gazdára Nowy Targban. Súlycsoportoktól függően az elődöntőig vagy a döntőig kellett jutni ahhoz, hogy bokszolóink kiharcolják a párizsi indulás jogát – amint kijöttek a ringből a győztesek, már a kezükbe is nyomták a repülőjegyet jelképező kártyát.

Joggal reménykedhettünk benne, hogy Hámori Lucának is jut a kártyákból, a 66 kilogrammos öklöző jó formában érkezett az Európai Játékokra, és eséllyel pályázott a kvótaszerzésre. Az első akadályt könnyedén vette, majd a norvég bajnok Madeleine Angelsent is egyhangú pontozással, mondhatni, iskolaboksszal múlta felül. Mint utóbb kiderült, ő volt a legnehezebb ellenfele a négy közé vezető úton, a negyeddöntőben Luna Beeloo nem tudott borsot törni Hámori orra alá, aki nemcsak holland riválisát győzte le, hanem a kvóta közelségéből adódó mentális terhet is.

Hámori Luca bátyja, Ádám álmát is valóra váltotta az olimpiai szereplés kiharcolásával (Fotó: MTI)
Hámori Luca bátyja, Ádám álmát is valóra váltotta az olimpiai szereplés kiharcolásával (Fotó: MTI)

 

„Bajnoknak születtem, így vállalom” – idézett Deniz Halhatatlanok című dalából Hámori, aki hangsúlyozta, az elmúlt tíz évben azért dolgozott, hogy eljusson Párizsba. A kőszegiek kiválósága nemcsak saját álmát váltotta valóra, hanem bátyjáét, Ádámét is, aki szintén válogatott volt, de nem sikerült kijutnia az olimpiára – természetesen ő is a helyszínen szorított testvére sikeréért. Hámori Luca ráadásul sporttörténelmi tettet vitt véghez, hiszen első magyar női ökölvívóként léphet ringbe az ötkarikás játékokon.

Nem kisebb fegyvertény a 63.5 kilogrammos Kovács Richárd kvótaszerzése sem. A forgatókönyv hasonló volt, mint Hámorinál, hiába jöttek szembe kiváló bunyósok, nem tudták megtörni a nyíregyházi sportoló ellenállását. Ahogy tőle megszokhattuk, nem bajlódott az ismerkedéssel, már az első perctől éreztette riválisaival, hogy nem hagyhatják el győztesen a szorítót. Az örmény Narek Hovhanniszjan elleni nyolcad- és a szerb-orosz Alekszej Szendrik elleni negyeddöntő első két menetében egyaránt sokat próbálkozott, s talált is, a harmadikat pedig mindkét mérkőzésen jól bírta erővel – párizsi repülőjegy lett a jutalma.

Az elődöntőben aztán Hámori és Kovács is alulmaradt, de kvótával a zsebükben aligha bánkódtak sokáig a vereség miatt. Ne feledjük, miközben Tokióban mindössze egyetlen ökölvívónk, az 57 kilós Gálos Roland lépett kötelek közé, Párizsban legalább ketten képviselik a magyar színeket, ráadásul könnyen elképzelhető, hogy tovább bővül a lista. A népes magyar küldöttség többi tagja sem vallott kudarcot Nowy Targban, az üzbég szövetségi kapitány, Hamid Tangribergenov pedig hazánkban is hamar letette a névjegyét – noha még az út elején járnak ökölvívóink, az irányjelző jó felé mutat.

EGYMÁSSAL HARCOLTAK A MAGYAR INDULÓK

Egyéni és csapatérem, két olimpiai kvóta: öttusázóink is kitettek magukért Lengyelországban. Az Európai Játékok egyik legemlékezetesebb pillanata volt, amikor Bőhm Csaba harmadikként ért célba a férfiak döntőjében, majd felnézett az égre, hogy hálát adjon a bronzéremért. Fordulatokból nem volt hiány a kombinált számban, de az olimpiai kvalifikáció miatt nem kellett izgulnunk, ugyanis mindkét nemben nyolc kvótát osztottak ki, országonként pedig csak egyet lehetett szerezni.

A három döntős öttusázó magyar lány közül Gulyás Michelle végzett a legjobb pozícióban (Fotó: MTI)
A három döntős öttusázó magyar lány közül Gulyás Michelle végzett a legjobb pozícióban (Fotó: MTI)

 

Így fordulhatott elő, hogy a nőknél már az elődöntő után biztossá vált a kvótánk, a tizennyolcas döntőbe ugyanis éppen nyolc ország versenyzői jutottak be. A magyar színeket hárman is képviselték (Barta Luca, Gulyás Michelle, Guzi Blanka), akik egymással harcoltak az indulási jogért, végül a hetedikként célba érő Gulyás szerezte meg a repülőjegyet. Igaz, egyelőre csak ceruzával írhatja rá a nevét, hiszen a férfiaknál és a nőknél is legfeljebb két öttusázónk lehet ott Párizsban, vagyis ha többen jutnak kvótához, válogatón dől el, közülük kik indulhatnak az olimpián.

„Helyén kezelem a kvóta értékét, nem gondolom túl, mert a magyar öttusa erejét ismerve biztos vagyok benne, hogy sokan kiharcolják még az indulás jogát, vagyis meg kell majd küzdenem a helyemért” – hangsúlyozta a döntő után Bőhm Csaba, aki a záróünnepségen vihette a magyar zászlót. Krakkóban kettőnél több kvótát nem szerezhettünk öttusában, ám miután a férfiaknál Szép Balázs is bejutott a döntőbe, míg Koleszár Mihály és Réti Kamilla vegyes váltóban lett ezüstérmes, a jövőben jó eséllyel gyarapodhat kvótásaink száma.

PEKLER ZALÁN NÉGY ARANYÉRMET SZERZETT

A központi helyszíntől csaknem háromszáz kilométerre, Wroclawban is zajlottak az események, Pekler Zalán az Európai Játékok legeredményesebb magyar sportolójaként négy aranyérmet szerzett. A szenzációs teljesítménynek volt előjele, 50 méter összetettben már évek óta a közvetlen elithez tartozik a komáromiak puskása, aki az idén inkább légfegyverrel remekelt, májusban világcsúcsot is lőtt. Noha 10 méteren ezúttal nem sikerült döntőbe jutnia egyéniben, Mészáros Eszterrel vegyes párosban, Hammerl Somával és Péni Istvánnal csapatban felállhatott a dobogó felső fokára. Puskacsapatunk ráadásul 50 méteren is győzött, Pekler pedig legfontosabb sikerét a három testhelyzetű szám egyéni versenyében aratta, hiszen az aranyérem mellé olimpiai kvótát is szerzett.

Miután átvette az indulási jogot jelképező szobrocskát, kissé meghatódott – titkon persze reménykedett a kvótaszerzésben, de arra talán ő sem gondolt, hogy egy héten keresztül végig kiegyensúlyozottan, nagyon magas szinten lő. Pedig így történt, már biztosan lesz sportlövőnk Párizsban, s a wroclawi eredményeket látva elképzelhetetlen, hogy Pekler egyedül képviselje a magyar színeket a sportágban. Major Veronika például a tallinni légfegyveres Európa-bajnokság után az Európai Játékokon 25 méter pisztolyban volt karnyújtásnyira a kvótától, amelyet a tizedik olimpiájára készülő grúz Nino Szalukvadze szerzett meg.

ÉRTÉKES RANGLISTAPONTOKAT IS GYŰJTÖTTÜNK

Noha többek között vívásban és tekvandóban sem lehetett egyenes ágon kijutni a párizsi játékokra Lengyelországból, az olimpiai kvalifikáció szempontjából fontos ranglistapontokkal gazdagodtak versenyzőink. A vívóknál az egyéni küzdelmeket zárójelbe tette a hirtelenjében beiktatott plovdivi Európa-bajnokság, csapatban azonban Eb-nek minősült az Európai Játékok, amelyen párbajtőrben a férfiak (Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely) aranyérmet, a nők (Büki Lili, Kun Anna, Muhari Eszter, Wimmer Dorina) ezüst­érmet szereztek, míg a Battai Sugár Katinka, Katona Renáta, Pusztai Liza, Szűcs Luca összeállítású női kardcsapat bronzérmes lett. Tekvandóban Márton Luana ezüstje és Patakfalvy Luca bronza után Bailey Kelen is a harmadik helyen végzett.

Magyarország pedig a nyolcadikon, már ami az éremtáblát illeti – hasonló helyezéssel alighanem Párizsban is kiegyeznénk.

A magyar kvótások a 2024-es párizsi olimpiára
Ökölvívás. Férfiak: Kovács Richárd (63.5 kg).
Nők: Hámori Luca (66 kg).
Öttusa. Férfiak: Bőhm Csaba.
Nők: Gulyás Michelle.
Sportlövészet. Férfiak: Pekler Zalán (kisöbű szabadpuska összetett).
Úszás (A-szinttel rendelkezők). Férfiak: Szabó Szebasztián (50 m gyors), Betlehem Dávid (800 m, 1500 m gyors), Rasovszky Kristóf (1500 m gyors), Kovács Benedek
(100 m, 200 m hát), Kós Hubert (200 m hát), Telegdy Ádám (200 m hát), Milák Kristóf (100 m, 200 m pillangó), Márton Richárd (200 m pillangó). Nők: Késely Ajna (400 m gyors), Szabó-Feltóthy Eszter (200 m hát)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik