Birkózás: négy érmet nyert a válogatott Varsóban

Vágólapra másolva!
2023.07.30. 20:44
null
Szabó Nikolett a dobogó felső fokára állhatott (Fotó: Magyar Birkózók Szövetsége)
Címkék
Szabó Nikolett arany-, Bognár Erika ezüst-, Szabados Noémi és Antal Dániel bronzérmet nyert a Varsóban rendezett nemzetközi birkózóversenyen, amely a belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra készülő csapat utolsó felkészülési viadala volt.

 

A magyar szövetség beszámolója szerint a női 59 kilogrammban Szabó Nikolett a hajrában fordítva nyerte meg az első mérkőzését a kazah riválisa ellen, majd francia ellenfelet felülmúlva jutott döntőbe, ahol az ukrán Okszana Moszkalovát 3–2-re győzte le.

Az 55 kilósok között az Eb-ezüstérmes Bognár Erika litván és kazah birkózót vert, a döntőben pedig 2˜–0-ra alulmaradt a kanadai vb-bronzérmes Godinez Gonzalez ellen, így másodikként zárt. Az U23-as Eb-bronzérmes Szabados Noémi a 68 kilósok között lépett szőnyegre, ahol ugyan az első fordulóban vereséget szenvedett az Eb-győztes bolgár Juliana Janevától, de a folytatásban olasz és lengyel riválisait felülmúlva harmadik lett.

A viadal eredményközlője szerint a zárónapon a szabadfogású Antal Dániel a 70 kilogrammban bolgár versenyzőt legyőzve jutott elődöntőbe, ahol kikapott azeri ellenfelétől, majd az éremcsatában 11–8-nál tusgyőzelmet aratott georgiai vetélytársa felett, így ő is felállhatott a dobogó legalsó fokára.

Legfrissebb hírek

Együttműködési megállapodás a külügyminisztérium és a KIMBA között

Birkózás
Tegnap, 13:17

Birkózás: a Lévai testvérek katonai világbajnokok lettek

Birkózás
2025.06.28. 13:52

A magyar birkózás legendája, Kovács István 75 éves lett

Birkózás
2025.06.27. 06:32

Az év legnagyobb és legfontosabb itthoni birkózóversenye jön júliusban

Birkózás
2025.06.26. 16:38

Végh Richárd ezüstérmet szerzett a katonai világbajnokságon

Birkózás
2025.06.26. 11:42

Köszönetet mondtak az égieknek és új helyszínt kerestek birkózóink

Birkózás
2025.06.17. 08:53

Szőke, Fritsch, két Lévai és Végh is országos bajnok lett

Birkózás
2025.06.07. 20:09

Szombaton a kötött- és a szabadfogás legjobbjai is egymásnak feszülnek az országos bajnokságon

Birkózás
2025.06.03. 17:58
Ezek is érdekelhetik