Ej, triatlon: Kropkó Márta a 15. helyen zárt a női versenyben

2023.06.27. 12:46
null
Kropkó Márta (Fotó: Muzslay Péter/Somogyi Hírlap, archív)
Kropkó Márta a 15., Sárszegi Noémi pedig a 31. helyet szerezte meg a nők normál távú számában kedden az Európai Játékok krakkói triatlonversenyén.

A szürke minden árnyalata megjelent az égbolton a női triatlonisták versenyében az Európai Játékokon. Még nem esett, amikor tíz óra előtt néhány perccel bemutatták a mezőnyt, de a hűvös szél miatt a legtöbb versenyző dzsekiben indult el a stég felé – Kropkó Mártáét és Sárszegi Noémiét Dévay László edző gyűjtötte be, akinek néhány biztató szava is volt a két magyar indulóhoz.

A Nova Huta-tóban két kört úsztak a versenyzők, Kropkónak a rajt után kisebb verekedést is át kellett vészelnie, de fokozatosan felzárkózott, féltávnál, 750 méternél már a hatodik volt. Négy csoportra szakadt a mezőny, a csaknem félperces előnyt kiépítő Sophie Alden, Mathilde Gautier kettős mögött a második boly elején pattant biciklire Kropkó. A depóban sokan értékes másodperceket veszítettek, a cseh Tereza Zimovjanová majdnem a tábláját is magával vitte, de szerencsére a magyaroknak zökkenőmentes volt az átszállás, Sárszegi a harmadik bolyban kezdte meg a 40 kilométert.

A nyolc körből a másodikban megfelezte, a harmadikban le is dolgozta hátrányát Kropkó csoportja, majd ismét összeolvadt két boly, huszonhárman nagyon elléptek az üldözőktől. A magyar triatlonista többször is az élre állt, de főként az olaszok vezettek, s csak az ír Erin McConnell nem tudta tartani a tempót. Ekkor már sejteni lehetett, hogy ebből a csoportból kerül ki a győztes, ugyanakkor időközben beborult az ég, a kerékpározás végére elkezdett esni az eső.

Aztán szakadni – egyik pillanatról a másikra változtak meg a körülmények, a 10 kilométer futást már-már viharos időjárásban kezdték el a versenyzők. A hangulatra ekkor sem lehetett panasz, a lemezlovas jó érzékkel Rihanna Umbrella című slágerét keverte be – az előrelátó nézők ki is nyitották esernyőiket, a többiek lóhalálában kerestek menedéket. Kropkó eközben mit sem törődött a zuhogó esővel, a szétszakadó élbolyban nemhogy megőrizte jó pozícióját, már a depó kijáratánál maga mögé utasította két riválisát. Az utolsó kör előtt ránézett az eredményjelzőre, akkor a 15. helyen állt, és ez nem is változott a célig – addigra már a nap is kisütött.

„Kicsit eláztunk... – mondta mosolyogva a 20 éves Kropkó. – Az eső miatt többen bizonytalanok voltak a kerékpározásnál, én szerencsére nem, szeretek extrém időjárásban versenyezni. Amikor leszálltunk a bicikliről, elkezdett szakadni az eső, olyan vizesek lettünk, mint amikor kimásztunk a tóból... Hiába jöttem ki harmadikként a vízből, az úszásommal nem voltam megelégedve, de összességében nagyon boldog vagyok, nem is álmodtam ilyen jó helyezésről.”

Kropkó 1:59:16-os idejével alig két perccel maradt le a győztes norvég Solveig Lovsethtől, míg a másik magyar induló, Sárszegi Noémi 2:03.58 órával a 31. helyen zárta a női versenyt.

EURÓPAI JÁTÉKOK
TRIATLON
Nők.
1. Solveig Lovseth (norvég) 1:57:05, 2. Julia Hauser (osztrák) 1:57:15, 3. Jolien Vermeylen (belga) 1:57:17, ...15. Kropkó Márta 1:59:16, ...31. Sárszegi Noémi 2:03:58

 

A Nemzeti Sportot az Európai Játékok helyszíneiről Patai Gergely tudósítja.

Legfrissebb hírek

Triatlon: Kropkó Jázmin aranyérmes a junior aquatlon Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.18. 18:49

Gyász: elhunyt a triatlonklasszis Flander Márton

Egyéb egyéni
2026.07.14. 11:27

Triatlon: a kirakós minden darabja a helyére került Hamburgban

Egyéb egyéni
2026.07.13. 18:53

Triatlon: sporttörténelmi vb-ezüstérem Hamburgban!

Egyéb egyéni
2026.07.12. 19:08

Mocsári Bence 4. lett a paratriatlonosok vb-sorozatában

Egyéb egyéni
2026.07.12. 17:16

Lehmann Csongor: Sokkal több lehetett volna benne, ha nincs a bukás

Egyéb egyéni
2026.07.11. 22:23

Szalai Fanni: Nehéz szavakat találni, nagyon élveztem ezt a versenyt

Egyéb egyéni
2026.07.11. 18:43

A 18 éves Szalai Fanni a top tízben debütált a triatlon-vb-sorozatban!

Egyéb egyéni
2026.07.11. 16:53