EJ, tollaslabda: Sándorházi Vivien szettelőnyről kapott ki

2023.06.29. 17:23
null
Sándorházi Vivien a legjobb 16 között zárta az Európai Játékokat (Fotó: Facebook/Magyar Tollaslabda Szövetség)
A tollaslabdázó Sándorházi Vivien a legjobb 16 között szettelőnyről kikapott a krakkói központú Európai Játékokon.

 

A világranglistán 76. magyar bajnok ellenfele a rangsorban 32. brit Kirsty Gilmour volt a csütörtöki nyolcaddöntőben, a rivális négy éve az Európa Játékokon egyesben ezüstéremmel zárt és háromszoros Eb-második.

A vetélytárs 3–0-s sorozattal kezdte a találkozót, ezt követően azonban fej fej mellett haladtak a felek, a remekül tollaslabdázó Sándorházi pedig jobban koncentrált a szett hajrájában, így előnybe került.

A második játszmát jól kezdte Sándorházi, majd egy rövid hullámvölgyet is átvészelve hatpontos előnyre tett szert. Ezt követően azonban megtorpant, Gilmour pedig egyre pontosabban játszott, s egyenlített.

A döntő felvonás elején négy ponttal elhúzott a brit játékos, ekkor még közelebb tudott zárkózni a magyar bajnok, sőt, nyolcpontos hátrányából a hajrában is tudott faragni, a fordításra azonban már nem maradt ereje a 61 percig tartó találkozó végén.

Ezzel a magyarok számára véget ért az Európai Játékok tollaslabdatornája, miután a nap folyamán Pytel Gergő is a nyolcaddöntőben búcsúzott.

EURÓPAI JÁTÉKOK
TOLLASLABDA
Női egyes,
nyolcaddöntő
Kirsty Gilmour (brit)–Sándorházi Vivien 2:1 (-17, 17, 17)

Legfrissebb hírek

Tollaslabdában a jövő évtől 15 pontos játszmákat rendeznek

Egyéb egyéni
2026.04.26. 10:13

Visszavonul Viktor Axelsen, a kétszeres olimpiai bajnok dán tollaslabdázó

Egyéb egyéni
2026.04.16. 12:49

A világszövetség szintetikus tollaslabdákat tesztel

Egyéb egyéni
2026.04.11. 14:14

Tollaslabda Eb: Sándorházi személyében az utolsó magyar is búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.04.09. 15:48

Tollaslabda Eb: Sándorházi könnyedén jutott be a nyolcaddöntőbe

Egyéb egyéni
2026.04.08. 16:58

Tollaslabda Eb: Kőrösi Ágnes nem jutott nyolcaddöntőbe

Egyéb egyéni
2026.04.08. 15:59

Tollaslabda Eb: nyolcaddöntőbe jutott a Kis-Kasza Miklós, Horváth Csanád páros

Egyéb egyéni
2026.04.07. 18:46

Tollaslabda: Sándorházi Vivien első győzelmével a 32 között az Eb-n!

Egyéb egyéni
2026.04.07. 11:16
Ezek is érdekelhetik