EJ, tekvandó: Márton Luana ezüst-, Patakfalvy Luca bronzérmes

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.06.24. 21:15
null
Patakfalvy bronzéremnek örülhet
Szombat este előbb Patakfalvy Luca szerzett bronzérmet a tekvandósok 53 kilós súlycsoportjában a krakkói központú Európai Játékokon, másfél órával később a 17 évesen világbajnok Márton Luana lett ezüstérmes az 57 kilogrammos súlycsoportban.

A 2021-ben Eb-harmadik, 22 éves magyar a legkönnyebbek kategóriájában két győzelmet követően kikapott az elődöntőben, így az esti helyosztón a bronzért léphetett tatamira az izraeli Biana Lager ellen.

Patakfalvy semmit sem bízott a véletlenre, hatalmas elánnal szállt be a küzdelembe, és két menet alatt nagy fölénnyel diadalmaskodott, megszerezve ezzel a magyar tekvandós küldöttség első medálját a lengyelországi Európai Játékokon.

Alig két órával később pedig érkezett a második magyar érem is a tekvandósoktól – bár ez előre tudható volt, hiszen a május végén Bakuban (Bakι) felnőtt vb-címet szerző 17 éves Márton Luana belga és görög vetélytársat, majd az elődöntőben török Európa-bajnokot verve küzdötte be magát a fináléba, ahol a 30 éves brit Jade Jones várta.

Az első menetben a szigetországi klasszis érvényesítette a papírformát, de a folytatásban Márton nagy küzdelemre késztette, így Jones elsősorban a rutinjának köszönhette, hogy végül felülkerekedett ifjú ellenfelén.

Az első két percet az elejétől uralta Jones, aki fokozatosan növelte az előnyét, és 12–6-ra nyerte meg a nyitó szakaszt.

A második menetben jóval szorosabb volt az állás kezdettől fogva, bár a brit állt jobban (0–2, 2–4), Márton 4–4-nél utolérte riválisát, sőt, 6–5-nél a vezetést is visszavette, a végén azonban a rutin felülkerekedett: Jones fordított, és 9–6-ra nyerte ezt a két percet, ezzel 2:0-ra a mérkőzést.

„Úgy éreztem, picit erősebb volt a világranglistát vezető ellenfelem, de sebaj, majd még erősödök és legközelebb én nyerek – mondta az M4 Sportnak Márton Luana. – Kilencéves korom óta az olimpiáról álmodok, a legközelebbi jövő nyáron Párizsban lesz, már ott szeretnék nyerni. Tudom, és már most szólok, hogy Magyarország híres sportolójaként olimpiai bajnok leszek.”

A brit tekvandós két olimpián diadalmaskodott eddig, emellett van világbajnoki címe és négy Európa-bajnoki aranya is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik