Vívás: negyedik a női kardcsapat a taskenti vk-n

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2023.02.12. 13:03
null
Márton Annáék négy közé jutottak Taskentben (Fotó: Földi Imre, archív)
Jó hír, hogy a négy közé jutott a női kardcsapatunk a taskenti világkupaversenyen, valamivel rosszabb, hogy ott már mind a két asszóját elveszítette.

Gárdos Gábor, a női kardválogatott vezetőedzője előzetesen jelezte, csak a taskenti világkupa-viadal egyéni küzdelmei után dönti el, ki lesz az a négy vívó, akiket benevez a csapatversenyre: vasárnap Márton Annának, Battai Sugár Katinkának, Pusztai Lizának és Szűcs Lucának szavazott bizalmat a mester, akik jól is rajtoltak, hiszen a nyolcad-, majd a negyeddöntőt is sikerrel vették.

És a legfontosabb ez volt ezen a vk-viadalon, hiszen a kvalifikáció szempontjából a legjobb négy a mérföldkő – más kérdés, hogy ezúttal éremmel is hazatérhettek volna a lányok Taskentből, ám előbb Azerbajdzsántól szenvedtek vereséget, majd a bronzcsatát is elveszítették Dél-Korea ellen.

VILÁGKUPAVERSENY, TASKENT
Kard. Nők. Csapat. Nyolcaddöntő:
Magyarország–Üzbegisztán 45:29 (Battai +7, Pusztai +4, Szűcs +3, Márton +2). Negyeddöntő: Magyarország–Lengyelország 45:32 (Pusztai +7, Szűcs +7, Battai –1). Elődöntő: Azerbajdzsán–Magyarország 45:37 (Márton +1, Szűcs –1, Battai –3, Pusztai –5). A 3. helyért: Dél-Korea–Magyarország 45:41 (Márton +4, Battai 0, Pusztai –3, Szűcs –5)

Legfrissebb hírek

Vívás: Battai és Spiesz a nyolc között a kardozók Salt Lake City-i vk-viadalán

Egyéb egyéni
2026.01.25. 08:42

Vívás: minden magyar főtáblás a női kardozók Salt Lake City-i vk-viadalán

Egyéb egyéni
2026.01.23. 07:21

Vívás: négy női kardozónk a tuniszi GP-viadal főtábláján

Egyéb egyéni
2026.01.09. 17:12

Szűcs Luca Budapesten és szerelme városában, Párizsban is edz

Egyéb egyéni
2025.12.30. 12:46

Gulácsi a pálmafák mellől üzent, de mindent vittek a karácsonyfás fotók – így ünnepeltek sportolóink

Egyéb csapat
2025.12.26. 13:03

Vívás: ezüstérmes a női kardcsapat az algíri világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.11.09. 19:17

Vívás: Battai Sugár ezüstérmes az algíri vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.11.08. 18:28

Vívás: minden magyar főtáblás a női kardozók algíri vk-viadalán

Egyéb egyéni
2025.11.07. 16:20
Ezek is érdekelhetik