Darts: Anderson 2016 után visszatérne a European Tourra

I. SZ.I. SZ.
2023.02.16. 12:59
null
Gary Anderson 2016 után visszatérhet az európai versenyekre (Fotó: AFP)
A dartsvilágranglistán a 24. helyre visszacsúszó Gary Anderson egyelőre nem akar visszavonulni, célja, hogy legalább a legjobb 16 közé visszaverekedje magát. Emiatt a kétszeres világbajnok skót 2016 után azt is elvállalja, hogy European Tour-versenyeken induljon.

Anderson benevezett az április 8. és 10. között esedékes müncheni German Darts GP angliai selejtezőtornájára, amelyet jövő hétfőn tartanak meg Barnsleyban.

Ez lesz az első selejtezője Andersonnak 2009 óta, akkor a Las Vegas Desert Classicot célozta meg.

Anderson azt is jelezte, hogy az idén a csapat-vb-re is szeretne visszatérni, de ehhez az is kell, hogy Alan Soutar (32.) előtt maradjon a világranglistán.

Ha Anderson elszántsága kitart, talán még a szeptemberi budapesti ET-verseny, a Hungarian Darts Trophy augusztus végi selejtezőjében is elindul.

Magyarországon a napokban megtartották az első négy European Tour-verseny közép-kelet-európai selejtezőjét. Február utolsó hétvégéjén Kielben és egy hónappal később Leverkusenben a cseh Filip Sebesta, március és április fordulóján Riesában a lengyel Sebastian Bialecki, a fent említett müncheni tornán a lengyel Tytus Kanik képviselheti térségünket.

A magyarok a harmadik selejtezőben jutottak a legközelebb a kvalifikációhoz, Jagicza Gábor a döntőben 5–3-ra kapott ki Bialeckitől.

A hét végén elkezdődött a 30 tornából álló Players Championship-sorozat is Barnsleyban, az első tornát az angol Ryan Searle, a másodikat Danny Noppert nyerte meg.

Csütörtök este Glasgow-ban a Premier League harmadik fordulójára kerül sor.

Legfrissebb hírek

Le tudod győzni Luke Littlert egy legben? A Netflix 210 millió forintot ad érte

Egyéb egyéni
2026.07.28. 17:18

Littler nem kegyelmezett Gerwyn Price-nak a WMP döntőjében

Egyéb egyéni
2026.07.26. 22:41

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2026.07.25. 23:49

Kiderült, hogy kik képviselik a magyar színeket a Hungarian Darts Trophyn

Egyéb egyéni
2026.07.25. 17:29

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2026.07.25. 00:13

Littler fantasztikus játékkal ejtette ki Rockot a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2026.07.24. 00:41

Kiderült, mi okozta Cameron Menzies rosszullétét

Egyéb egyéni
2026.07.23. 11:11

Rosszul lett a színpadon, Menzies feladta a Smith elleni mérkőzést a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2026.07.22. 20:57