Birkózás: Nagy Bernadett nyártól versenyezhet újra

2023.02.23. 10:40
null
Nagy Bernadett az olimpiai kvótát célozza meg szeptemberben (Fotó: Török Attila, archív)
Nagy Bernadett Európa-bajnoki bronzérmes birkózó térdsérülése után várhatóan csak nyáron versenyezhet újra, ennek ellenére a szeptemberi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon egyértelműen a kvótaszerzés a célja.

A 23 éves sportoló tavaly a budapesti kontinensviadalon bronzéremmel mutatkozott be a felnőttek között, de az utolsó mérkőzésén egy szerencsétlen mozdulatban megsérült. Fél évvel ezelőtt meg kellett műteni a térdét, majd a rehabilitációja nem a tervek szerint alakult.

„Januárban a magyarkanizsai edzőtáborban találkoztam egy korábbi birkózóval, Valdemar Stajerrel, aki megvizsgálta a lábam Újvidéken és kiderült, hogy olyan állapotban van, mintha csak két hónapja műtötték volna” – mondta a juniorok között és U23-ban is Európa-bajnok birkózó, aki úgy döntött, Szerbiában folytatja tovább a rehabilitációt.


Az UTE birkózója napi kétszer három órás kezeléseken vesz részt, ami elmondása szerint felér egy komolyabb edzéssel. Az intenzív rehabilitáció elején kiderült, hogy a 76 kilós versenyzőnek nem dolgoztak optimálisan az izmai az operációt követően, ezért nem tudott a megfelelő ütemben regenerálódni.

„Bármit csináltam, egyszerűen nem savasodott a bal lábam. Biciklizésnél már arra koncentráltam, hogy azzal tekerjek jobban, de így sem éreztem semmit. A helyi szakemberek szerint aludtak az izmok” – idézte fel Nagy Bernadett. Hozzátette: egy speciális géppel folyamatos izom-összehúzódásokat generáltak, ami érezhetően nagyot lendített a felépülésén. A négyszer egy hónapos kezelés következő szakaszában vízben már könnyített birkózó mozgást is végezhet a magyar versenyző. Ezt követően fokozatosan visszaállhat a válogatott csapat edzésmunkájába, és ha minden a tervek szerint alakul, akkor legkésőbb júniusban már a küzdőedzéseket is elkezdheti.

Az újpesti birkózó szerint hetvenszázalékos az esély arra, hogy elindul a júliusi nemzetközi rangsorversenyen, amelyre Budapesten kerül sor. A szeptemberi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon viszont már szeretne százszázalékos állapotban a szőnyegre lépni.

„Nekem mindegy, hogyan birkózom, csak nyerjek, és az a célom, hogy kvótát szerezzek. Igazából minden versenyen az a célom, hogy nyerjek. Ha elindítanának a 125 kilósok fiúk között, ott is nyerni akarnék” – mondta eltökélten Nagy Bernadett.

A kvalifikációs világbajnokságra szeptember 16. és 24. között kerül sor Belgrádban, ahol súlycsoportonként öt versenyző szerez indulási jogot a 2024-es párizsi olimpiára.

Legfrissebb hírek

Bacsa Péter lett a Nemzetközi Birkózószövetség szakmai bizottságának új elnöke

Birkózás
6 órája

Az amerikaiak az utolsó napon még két aranyat behúztak a birkózó-vb-n

Birkózás
9 órája

Bajcajev most sem bírt az azerivel, ötödik helyen zárt a vb-n

Birkózás
2026.10.31. 14:45

Kuramagomedov most sem kímélte az idegrendszerünket, kikapott az iránitól

Birkózás
2026.10.31. 09:08

A vigaszágat kipipálta Bajcajev, jöhet a világbajnoki bronzmeccs!

Birkózás
2026.10.31. 07:48

Terék Gerda U23-as világbajnoki „áldozata” nyerte meg a felnőtt-vb-t

Birkózás
2026.10.30. 16:18

Bő egy percre tért vissza a benne rejlő zseni, Muszukajev kikapott az első meccsén

Birkózás
2026.10.30. 11:02

„Snyderman” legyőzte az „Orosz tankot” a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
2026.10.29. 16:11