Peking 2022: döntött a CAS, két bronzérmes van női síkrosszban

MTI/B. A.MTI/B. A.
2022.12.13. 19:52
null
Fanny Smith és Daniela Maier is megkapja a bronzérmet (Fotó: Getty Images)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) határozata értelmében a svájci Fanny Smith és a német Daniela Maier is megkapja a bronzérmet a síakrobaták női krossz számának pekingi téli olimpián rendezett versenyében elért eredményéért.

A 2018-as phjongcshangi játékokon harmadik Smith a februári ötkarikás viadalon a bronzért csatázott Maierrel, összeakadtak, és végül hosszú videózás után a svájcit kizárták. A döntést akkor a versenyzők sem értették, mivel inkább versenybalesetnek tűnt, mintsem szabálytalanságnak. Maier megkapta a bronzérmet, Smith és a svájci szövetség azonban még februárban a nemzetközi szövetséghez (FIS) fordult, amelynek fellebbviteli bizottsága négy tanácskozás után neki ítélte oda a harmadik helyért járó medált.

Az ügy azonban mindezeket követően a CAS-hoz került, a szervezet pedig kedden azt közölte, hogy az érintettek közös megegyezését követően a FIS is beleegyezett abba, hogy a pekingi játékok női síkrossz viadalának döntőjében két harmadik helyezettet hirdetnek ki.

A számot a svédek kétszeres világbajnoka, Sandra Näslund nyerte rajt-cél győzelmet aratva, az ezüstérmet pedig Szocsi bajnoka, a kanadai Marielle Thompson szerezte meg.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Varázslatos itáliai napok – képösszeállítás a 2026-os téli olimpiáról

Képes Sport
2026.03.01. 14:51

Távozott a következő téli olimpia szervezőbizottságának vezérigazgatója

Téli sportok
2026.02.25. 14:41

Donald Trump kedden a Fehér Házban fogadta a téli olimpián aranyérmes amerikai férfi jégkorong-válogatott tagjait

Téli olimpia 2026
2026.02.25. 12:30

Gyulay Zsolt: Tudtuk, hogy nem lesz éremeső, de a magyar sportolók tisztességesen helytálltak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 22:42

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Az NHL-sztárok remek tornát és döntőt varázsoltak a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 06:46

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05

Sikeres olimpiai szereplés volt? – Karádi Zoltán jegyzete

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05
Ezek is érdekelhetik