Gyász: elhunyt Móricz-Sabján Simon fotográfus

V. J.V. J.
2022.12.29. 12:41
null
Móricz-Sabján Simon 1980–2022
Elhunyt Móricz-Sabján Simon fotográfus, aki 2014 és 2016 között a Nemzeti Sport fotóriportere is volt – közölte a Világgazdaság.

 

Móricz-Sabján Simon 1980-ban született Kiskunhalason. 2003-ban kezdetett el dolgozni a Népszabadságnál, amelynek annak bezárásáig munkatársa volt. 2014 és 2016 között közösen dolgozott a Népszabadság és a Nemzeti Sport fotórovata, így több sporteseményről is fényképeivel tudósítottunk. 2015-ben a Hátsó füves országjáró sorozat több állomásán is az ő képei illusztrálták riportjainkat. Az ezeket összegző, 2020-ban megjelent Hátsó füves – Barangolás a magyar futball rejtett tájain című könyv borítóképét is ő készítette:

Lipót–Gönyű mérkőzés (2015)
Lipót–Gönyű mérkőzés (2015)


2016 végétől a Manager Magazin és a Világgazdaság fotóriportereként tevékenykedett. Riporteri feladatai mellett dokumentarista fotográfusként dolgozott, gyakran évekig is foglalkozva egy-egy témával. Munkáival számos díjat elnyert. Kétszeres China International Press Photo Contest-nyertes, illetve Pictures of the Year International (POYi), NPPA Best of Photojournalism, Prix International de la Photographie, PDN, FCBarcelona Photo Award, Slovak Press Photo és ASPAward díjazott fotográfus, munkáival számos külföldi és magyarországi elismerés mellett 43 alkalommal nyert díjat a Magyar Sajtófotó Pályázaton, közöttük háromszor a MÚOSZ Nagydíját, hat alkalommal a Munkácsi Márton-díjat a legjobb kollekcióért, három alkalommal a 30 év alatti, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter díját és háromszor a legjobb hírképért járó Escher Károly-díjat. 2009 és 2012 között Pécsi József-ösztöndíjas, több alkalommal nyert NKA-ösztöndíjat, illetve 2012-ben Budapest Fotográfiai Ösztöndíjat.

2013-ban Népszabadság-díjat, 2015-ben – részben a Hátsó füves-sorozaton készült alkotásait értékelve – Hemző Károly-díjat kapott. 2021-ben a Mediaworks-fotópályázat nagydíjasa volt. 2022-ben elnyerte a Capa-nagydíjat. Számos egyéni és csoportos kiállításon szerepeltek fotográfiái, köztük három önálló kiállításon a Magyar Fotográfusok Házában, csoportos tárlatokon a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Műcsarnokban, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, a Várkert Bazárban, illetve többek között Arles-ban, Barcelonában, Csengtuban, Denverben, Milánóban, Tbilisziben és Varsóban.

Móricz-Sabján Simonra a Hátsó füves országjáró sorozat eseményein, 2015-ben készített fényképeivel emlékezünk.

Badacsonytomaj–Lesenceistvánd-Uzsa
Badacsonytomaj–Lesenceistvánd-Uzsa
Fehérvárcsurgó–Kajászó
Fehérvárcsurgó–Kajászó
Múcsony–Kurityán
Múcsony–Kurityán
Legfrissebb hírek

Gyász: autóbalesetben életét vesztette a fiatal pécsi kosárlabdázó

Kosárlabda
3 órája

Gyász: versenybaleset után elhunyt Pogacar korábbi csapattársa

Kerékpár
2026.04.24. 21:17

Gyász: labdarúgóedző vesztette életét a győri kerékpáros balesetben

Labdarúgó NB II
2026.04.24. 16:12

Finn autóversenyzőt ért halálos baleset a Nürburgringen

Egyéb autó-motor
2026.04.19. 12:05

Elhunyt Oscar Schmidt, az olimpiák legtermékenyebb kosarasa

Kosárlabda
2026.04.18. 13:58

Gyász: elhunyt Marosi József olimpiai ezüstérmes vívó

Egyéb egyéni
2026.04.18. 10:29

Gyász: autóbalesetben elhunyt Alex Manninger, az osztrák válogatott egykori kapusa

Minden más foci
2026.04.16. 16:51

Gyász: elhunyt José Emilio Santamaría, Puskás Ferenc egykori madridi csapattársa

Spanyol labdarúgás
2026.04.15. 11:29
Ezek is érdekelhetik