Sakk: útnak indult az olimpiai fáklya Újdelhiben

2022.06.20. 13:53
null
Útnak indult az olimpiai fáklya (Fotó: fide.com)
India miniszterelnöke, Narendra Modi és a sakkozók világszövetségének (FIDE) orosz elnöke, Arkagyij Dvorkovics indította útnak az ez évi sakkolimpia fáklyás váltóját a fővárosban, Újdelhiben – írja az MTI.


A FIDE honlapjának híre szerint a staféta 40 napon belül az ország 75 városába jut el – ily módon is megemlékezve arról, hogy India, ahonnan egyébként a sakk származik, idén ünnepli függetlenségének 75. évfordulóját.

A sportág legnagyobb nemzetek közötti versenyét július 28-tól augusztus 10-ig rendezik meg Chennaiban. A csúcstorna eredetileg Moszkvában lett volna, de az orosz–ukrán háború miatt a FIDE elvette a házigazda jogot az orosz fővárostól és március közepén az indiai városnak adta át a lehetőséget.

A FIDE égisze alatt 1950 óta kétévente rendeznek sakkolimpiát, amelyen a Föld országainak válogatottjai mérik össze tudásukat. Hivatalosan az első ilyen versenyt 1927-ben tartották Londonban, a legutóbbi, 2018-as viadalra a grúziai (georgiai) Batumiban került sor. A 2020-ast a koronavírus-járvány miatt először 2021-re elhalasztották, majd elmaradt. A 2022-as indiai tornát követően 2024-ben Budapest lesz a vendéglátója a 45. sakkolimpiának.

Legfrissebb hírek

Rapporték legyőzték a spanyolokat, a magyar válogatott az 5. a záró kör előtt a sakkolimpián

Egyéb egyéni
13 órája

Rapporték simán verték az osztrákokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.25. 17:18

A férfiak és a nők sem birtak a csehekkel a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.24. 16:45

Rapport újabb veresége ellenére legyőztük az ausztrálokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.23. 17:25

Keserű döntetlen a románokkal a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.21. 17:13

Súlyos vereség az üzbégektől, a nők legyőzték Brazíliát a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.20. 17:24

Ismét Gledura győzelmével lett meg a csapatsiker, Izrael is kipipálva a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.19. 17:11

Rapport kikapott, de Bánusz és Dudin győzelme csapatsikert ért Szlovénia ellen a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.18. 17:21