Evezős vk: két magyar női egység a hetedik helyen végzett

M TI/R. P.M TI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.05.29. 15:08
null
Fotó: hunrowing.hu
A magyar egységek közül két női hajó hetedikként végzett az evezősök belgrádi világkupáján.

 

A magyar szövetség közösségi oldalának tájékoztatása alapján vasárnap a Preil Vivien, Krémer Eszter alkotta női normálsúlyú kétpár megnyerte a B-döntőt, és lett így hetedik, míg szombaton Fehérvári Eszter könnyűsúlyú egypárban zárt hasonlóképpen.

A férfiaknál a vasárnapi zárónapon három magyar versenyző volt érdekelt, egypárban a riói és tokiói olimpikon Pétervári-Molnár Bendegúz, valamint a könnyűsúlyról a mostani szezonra normálra váltó - egypárban tavaly előbbiben Európa-bajnok - Galambos Péter egyaránt a B döntőben evezett, ahol előbbi ötödikként, utóbbi hatodikként végzett. Összesítésben ez a 11. és a 12. helyhez volt elég számukra. Pető Zsolt a para PR1-es kategóriában ötödik helyen zárt az ötfős mezőnyben.

A férfiaknál a többi magyar hajó számára már szombaton befejeződött a verseny, könnyűsúlyú egypárban Tamás Bence a B döntőben elért harmadik helyével a 9. lett. A Bácskai Máté, Szabó Márton kétpár, valamint a Juhász Adrián, Simon Béla kettes a C döntőben zárta a küzdelmeket, előbbi egység nyert, és lett végül 13., utóbbi másodikként végzett futamában, amivel a 14. helyen zárt.

A magyarok vk-kerete sérülés, illetve betegség miatt két helyen módosult az előzetesen tervezetthez képest. Az Ács Kristóf, Gerei Tamás férfi kétpár utóbbi hátsérülése miatt nem indult, Fehérvári pedig eredetileg könnyűsúlyú kétpárban ült volna, ám társa, Szili Dorina megbetegedett.

A belgrádit követően még két vk-versenyt rendeznek idén: Poznan június 18-19., míg Luzern július 9-10. között lesz házigazda. A kontinensbajnokság – a müncheni multisport Eb keretében – augusztus közepén, a vb egy hónappal később Racicében lesz.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Pétervári-Molnár Bendegúz bekerült az Európai Olimpiai Bizottság sportolói testületébe

Egyéb egyéni
Tegnap, 15:09

Beach sprint vb: Preil Vivien a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.11.08. 09:33

Beach sprint vb: a nyolcaddöntőben búcsúzott Demkó és Mezősi

Egyéb egyéni
2025.11.07. 13:47

Evezés: nyolcaddöntőbe jutottak a magyarok a beach sprint vb-n

Egyéb egyéni
2025.11.07. 11:00

Preil Vivien tizedik a beach sprint vb első időfutamában

Egyéb egyéni
2025.11.06. 13:44

Evezős beach sprint vb: egy-egy felnőtt és junior magyar egység indul

Egyéb egyéni
2025.11.05. 09:45

Ötödik helyen végzett Preil Vivien az evezős beach sprint Eb-n

Egyéb egyéni
2025.10.12. 15:59

Evezős beach sprint Eb: Preil Vivien a legjobb nyolc közé került

Egyéb egyéni
2025.10.11. 16:37
Ezek is érdekelhetik