Darts: Price bevonulózenét cserélt, Katy Perryre váltott – videó!

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.04.14. 09:41
null
Gerwyn Price csütörtökön már az új bevonulózenéjére sétál fel a színpadra (Fotó: Getty Images)
Bevonulózenét cserélt a 2021-es dartsvilágbajnok Gerwyn Price, aki az e hét csütörtöki, manchesteri Premier League-fordulóban már Katy Perry „Roar” című számára sétál fel a színpadra – erről a walesi játékos maga beszélt a PDC hivatalos honlapján.

A 37 éves sportoló eddig Vanilla Ice leghíresebb dalára, az „Ice Ice Baby”-re vonult be, de Manchesterben már másik zene csendül majd fel, amikor őt szólítják a színpadra.

„Éppen hazafelé vezettem a családdal egy cardiffi vacsora után, amikor meghallottam a Roar (magyarul: Üvöltés – a szerk.) című számot. Együtt énekeltük a dalt, nagyon tetszett a zene ritmusa, és azt gondoltam, miért ne változtathatnék!? – tette fel a költői kérdést Price, aki úgy véli, a dalszöveg tökéletesen illik hozzá és a játékához is.

A korábbi rögbijátékos a manchesteri Premier League-verseny negyeddöntőjében Peter Wrighttal játszik majd, továbbjutás esetén pedig Gary Andersonnal vagy James Wade-del mérkőzik meg a fináléba kerülésért. Price jelenleg a hatodik helyen áll a táblázaton. „Remélhetőleg új lendületet ad nekem a dal” – mondta a walesi éljátékos.

DARTS
PREMIER LEAGUE
10. ÁLLOMÁS, MANCHESTER
20.00
(Tv: Sport2)
A negyeddöntőben
Peter Wright (skót)–Gerwyn Price (walesi)
Gary Anderson (skót)–James Wade (angol)
Michael van Gerwen (holland)–Jonny Clayton (walesi)
Joe Cullen (angol)–Michael Smith (angol)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
Tornagyőzelem Döntő Elődöntő Pontszám
1. Michael van Gerwen 3 1 2 22
2. Jonny Clayton 2 1 3 19
3. Peter Wright 1 1 5 18
4. James Wade 3 2 13
5. Joe Cullen 1 1 2 12
6. Gerwyn Price 1 2 9
7. Michael Smith 2 1 8
8. Gary Anderson 1 1 7
A tornagyőzelemért 5, az elveszített döntőért 3, az elődöntőért 2 pont jár. A tizenhat minitorna után a tabella első négy helyezettje bejut a final fourba.
Legfrissebb hírek

Óriási meglepetés, a németek kiejtették a címvédő angolokat a dartscsapat-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.06.14. 22:32

Az olaszoktól és a hollandoktól is 4–0-ra kapott ki a magyar kettős a dartscsapat-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.13. 22:51

Videó: összeesett csapata bajnokiján egy kolumbiai válogatott játékos

Minden más foci
2025.06.13. 12:53

A hollandok 4–0-ra győztek az olaszok ellen a mieink csoportjában a dartscsapat-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.13. 00:14

Luke Littler készen áll a csapat-vb-re, már nem bánja, hogy Németországban játszik

Egyéb egyéni
2025.06.12. 10:18

Darts: Bunting nyerte a koppenhágai sztárparádét

Egyéb egyéni
2025.06.07. 23:31

Hollandiával és a tavalyi negyeddöntőssel is játszik a magyar válogatott a dartscsapat-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.05. 09:26

Magnus Carlsen teljesen kiborult, miután kikapott a világbajnoktól – videó

Egyéb egyéni
2025.06.02. 13:13
Ezek is érdekelhetik