Birkózó Eb: Torba Erik ötödik lett, Lévai Tamás a bronzért küzdhet

CS. M., KRASZNAI BENCECS. M., KRASZNAI BENCE
2022.04.03. 17:48
null
Torba Erik a vigaszágon a bronzmeccsig menetelt (Fotó: Árvai Károly)
A kötöttfogásúak 60 kilogrammos kategóriájában Torba Erik nem tudta megnyerni a bronzmeccset, így ötödik lett a budapesti birkózó Európa-bajnokság záró napján. Lévai Tamás még bízhat a bronzéremben a 82 kilogrammosok között.

Az örmény dominált az első menetben, s ezt a bírók azzal honorálták, hogy neki ítélték a passzivitásért járó egy pontot (0:1), ráadásul – az ilyenkor megszokott módon – lenti helyzetből próbálkozhatott. Nagyon szorosan ragadta meg a magyart, kétszer egymás után meg is pörgette (0:5).

A második felvonásban Torba is megkapta a lehetőséget lenti helyzetben (1:5), kétszer is, ám egyszer sem tudott ponttal értékelhető akciót végrehajtani – igaz, második alkalommal nagyon közel járt hozzá, kiemelte, s ölbe vette Garibjant, ám a vetélytárs fejjel tompította a magyar dobást. A végeredmény öt egy maradt oda, az örmény állhatott a dobogóra.

„Ha valaki előre azt mondja, hogy nem tökéletes állapotban éremért birkózom itt, akkor arra azt mondtam volna, nem lenne rossz eredmény. Mégis marad bennem hiányérzet, hiszen vesztes meccsel zárom az Eb-t. Nagyon jól védekezett az örmény srác, a második menet második felében hatalmas sanszom adódott, de kiválóan tompított, emiatt elúszott a harmadik hely. Sajnálom” – értékelt Torba Erik az örmény Gevorg Haribjan elleni vereséget követően.

Vasárnap két döntőben lesznek érdekeltek a mieink (Váncza István, Fritsch Róbert), majd Lévai Tamás is vív egy bronzmérkőzést.

Legfrissebb hírek

Birkózás: lengyel, horvát és mahacskalai tábor is van az „étlapon”

Birkózás
2026.08.04. 07:12

Rangos nemzetközi birkózóversenyt nyert Kuramagomedov Murad

Egyéb egyéni
2026.08.03. 10:24

Szőke Alex, Fritsch Róbert és Vitek Dárius is kategóriája élén a világranglistán

Birkózás
2026.07.24. 12:18

Lőrincz Tamás: A birkózószövetség munkájának megítélése pozitív

Birkózás
2026.07.22. 09:32

Csúcsforma hiányában is hat magyar éremnek örülhettünk a Polyák–Varga–Kozma-emlékversenyen

Birkózás
2026.07.21. 12:44

Jól halad Végh Richárd Eb-bronzérmes birkózó bokaműtét utáni rehabilitációja

Birkózás
2026.07.20. 12:09

Szőke Alex fantasztikus birkózással aranyérmet nyert a budapesti UWW-rangsorversenyen!

Birkózás
2026.07.19. 20:54

Szőke Alex megverte az olimpiai, világ- és Európa-bajnok oroszt a BOK-csarnokban!

Birkózás
2026.07.19. 15:23