Vívás: hatodik hellyel tért vissza a pástra Pusztai Liza

Vágólapra másolva!
2021.11.18. 09:50
null
Tokió óta először versenyzett Pusztai (Fotó: Tumbász Hédi)
Az olimpia után hosszú pihenőt tartott, majd edzőt is váltott a kardozó Pusztai Liza, aki a hétvégén hatodik helyen zárt az orléans-i Grand Prix-n – közölte az MTI.

Az egyéniben Eb-bronzérmes, korábbi ifjúsági olimpiai bajnok, 20 éves magyar vívó csütörtökön az M4 Sport Sporthíradó című műsorában elmondta: kezdésnek ez egy nagyon szép eredmény, különösen a Margaux Rifkiss elleni sikerének örül, ugyanis francia riválisát ezt megelőzően még soha nem tudta legyőzni, most pedig viszonylag simán diadalmaskodott.

Pusztai Liza megjegyezte, új trénerével, Ravasz Etelével rendkívül pozitív volt a háromhetes felkészülés és a versenyen is nagyon jól tudtak közösen dolgozni.

A fiatal vívó szerint ugyan a tokiói olimpia nem úgy sikerült a csapatnak, illetve neki személy szerint sem egyéniben, ahogy remélte, de remek összetételű együttesről van szó, amely 2024-ben, Párizsban akár érmet is nyerhet.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Szűcs Luca a vb-bronz után: Egyetlen pillanatig sem adtuk fel!

Egyéb egyéni
2025.07.30. 17:47

Bronzérmes a női kardcsapat a vívó-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.07.30. 15:27

Vívás: férfi párbajtőrcsapatunk döntőt vív a tbiliszi világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.07.30. 13:07

Hová tűntek az angolaiak? Vívás nélkül nyolcaddöntős a férfi párbajtőrcsapat a világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.07.29. 10:54

Vívás: Nagy Dávid, Pusztai Liza és Katona Renáta is főtáblás a vb-n

Egyéb egyéni
2025.07.26. 12:51

Döntő tus után Eb-negyedik a magyar női kardcsapat Genovában

Egyéb egyéni
2025.06.18. 17:19

Vívó Eb: Battai Sugár és Katona Renáta a legjobb 16 között a női kardozóknál

Egyéb egyéni
2025.06.15. 16:56

Vívás: bronzérmes a női kardcsapat a limai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.05.25. 22:30
Ezek is érdekelhetik