Sakk: Rapport két döntetlenje a világbajnok Carlsennel

R. P.R. P.
2021.09.09. 19:10
null
Rapport továbbra is az élen áll (Fotó: Facebook/NorwayChess)
A fő játszma és a rövidített játékidejű parti is döntetlennel ért véget Rapport Richárd és a világbajnok Magnus Carlsen között a sakkozók norvégiai Stavangerben zajló szupertornájának harmadik fordulójában.

A várva várt meccs a világossal játszó Rapport és Carlsen között mindössze 11 lépésig tartott, és háromszori lépésismétlés miatt ért véget remivel. Így a szabályok szerint rövidített játékidejű rájátszás következett, meghagyva a fő játszma színelosztását. Nos, ez a parti nagyon izgalmas, fordulatos, végletekig kiélezett csatát hozott, és végül 42 lépés után döntetlennel ért véget.

A versenyt a hagyományostól eltérő rendszerben pontozzák, a győzelem három pontot ér, a vereség nullát. Döntetlennél egy olyan villámjátszma következik, amelynek színelosztása ugyanaz, mint a fő játszmában. Világos 10 percet kap, sötét csak hetet, de a remi sötét győzelmét jelenti. Aki ebből a partiból jobban jön ki, 1.5 pont kap, míg a vesztes 1 ponttal gazdagodik. A hivatalos végeredményt ez alapján hirdetik ki, ugyanakkor az értékszámok továbbra is a klasszikus pontozás alapján(győzelem 1 pont, döntetlen 0.5 pont) változnak. Így tehát a Rapport és Carlsen mai párharcában a magyar nagymester 1 pontot kapott, míg a norvég világelső 1.5-öt. Ugyanakkor összesítésben Rapport maradt az élen.

Ha a tízfordulós tornán a hagyományos pontszámítás szerint Rapport 5.5 pontot ér el, akkor megdönti a 2763-as magyar értékszámrekordot, amelyet Lékó Péter tart 2005 óta, illetve idén február óta Rapporttal közösen.

A viadalon Polgár Judit is a helyszínen tartózkodik, minden idők legjobb női játékosa az egyik szakkommentátor.

SAKK, NEMZETKÖZI SZUPERTORNA, STAVANGER
3. FORDULÓ*

Rapport Richárd (2760)–Magnus Carlsen (norvég, 2855) döntetlen
Aryan Tari (norvég, 2642)–Jan Nyepomnjascsij (orosz, 2792) döntetlen
Alireza Firouzja (francia, 2754)–Szergej Karjakin (orosz, 2758) döntetlen
Rájátszás
Rapport–Carlsen döntetlen
Tari–Nyepomnjascsij 0:1
Firouzja–Karjakin 0:1
Az állás: 1. Rapport 5.5 pont, 2. Carlsen 4.5, 3. Nyepomnjascsij 3 (2 forduló) és Firouzja 3-3, 5. Karjakin 2.5 (2), 6. Tari 2.
Az állás a klasszikus pontozás szerint:
Rapport 2 pont, Carlsen és Firouzja 1.5-1.5, Nyepomnjascsij (2), Karjakin (2) és Tari 1-1
*Az első fordulóból elhalasztott Nyepomnjascsij–Karjakin összecsapást szombaton játsszák le.

Legfrissebb hírek

Rapport, Lékó és Gledura is eggyel előrébb lépett a javított sakk-világranglistán

Egyéb egyéni
2026.03.02. 20:55

Sakk: Rapport és Lékó egy, Gaál négy helyet rontott, Gledura kettőt javított a világranglistán

Egyéb egyéni
2026.03.01. 10:41

Sakk: Polgár Judit a 10. legérdekesebb játékos

Egyéb egyéni
2026.02.23. 12:39

Polgár Judit a földre szállt Garri Kaszparovot már le tudta győzni

Egyéb egyéni
2026.02.06. 16:53

A száz éve született Grosics Gyula előtt is tiszteleg a Nagy Diák Sportteszt

Egyéb egyéni
2026.02.04. 09:11

Rapport két, Gledura három helyet rontott, Lékó és Gaál maradt előző pozíciójában

Egyéb egyéni
2026.02.01. 12:44

Ma mutatják be a Polgár Juditról készült alkotást a Sundance Filmfesztiválon

Egyéb egyéni
2026.01.27. 11:52

Rapport egy helyet rontott, Lékó és Gledura maradt előző pozíciójában, Gaál javított a sakkvilágranglistán

Egyéb egyéni
2026.01.01. 15:11
Ezek is érdekelhetik