Darts: „Biztos, hogy helyet kap a 2022-es naptárban a budapesti verseny”

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.09.17. 11:50
null
Gerwyn Price mellett mi is örülhetünk – jövőre is lesz European Tour-verseny Budapesten (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Matt Porter, a dartssport első számú szervezetének (PDC) vezérigazgatója a Weekly Dartscast című podcastműsorban elmondta, nincs kétsége afelől, hogy a budapesti torna a European Tour-sorozat 2022-es versenynaptárába is bekerül.

 

„Száz százalékig biztos, hogy bekerül a jövő évi naptárba a budapesti verseny – idézi Matt Portert a dartsnews.com. – Fantasztikus volt az idei esemény, nagyszerű közönséggel. Magyarországon és Kelet-Közép-Európában nagy az étvágy a darts iránt.”

A Hungarian Darts Trophyt először 2020-ban rendezték volna meg, de a koronavírus-járvány miatt tavaly elmaradt a verseny. Idén már semmi sem állt a szervezők útjába, szeptember első hétvégéjén sikerült lebonyolítani a viadalt, amely a világbajnoki címvédő Gerwyn Price sikerével zárult.

„Minden elismerésem a magyar szervezői csapatnak, amely mindvégig kitartott az esemény megrendezése mellett, és tető alá hozta azt. Nagyon elkötelezettek voltak, és a pandémia idején is ragaszkodtak az elképzeléseikhez. Amikor lehetőségük lett volna visszamondani a rendezést, nem tették meg, amit a versenyzők azzal viszonoztak, hogy részt vettek a tornán. A legjobb játékosok többsége ott volt Budapesten” – tette hozzá Porter.

Arról még nincs hír, hogy a jövő évi budapesti European Tour-fordulóra mikor kerül sor.

Legfrissebb hírek

Dartscsapat-vb: Észak-Írország történelmet írt, először nyert világbajnokságot!

Egyéb egyéni
5 órája

Óriási meglepetés, a németek kiejtették a címvédő angolokat a dartscsapat-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.06.14. 22:32

Az olaszoktól és a hollandoktól is 4–0-ra kapott ki a magyar kettős a dartscsapat-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.13. 22:51

A hollandok 4–0-ra győztek az olaszok ellen a mieink csoportjában a dartscsapat-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.13. 00:14

Luke Littler készen áll a csapat-vb-re, már nem bánja, hogy Németországban játszik

Egyéb egyéni
2025.06.12. 10:18

Darts: Bunting nyerte a koppenhágai sztárparádét

Egyéb egyéni
2025.06.07. 23:31

Hollandiával és a tavalyi negyeddöntőssel is játszik a magyar válogatott a dartscsapat-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.05. 09:26

Darts: Nathan Aspinall nyerte meg a European Tour leverkuseni állomását

Egyéb egyéni
2025.06.01. 23:12
Ezek is érdekelhetik