Sportlövészet: közel egymillió dollár összdíjazású versenyen lőhet Péni és Mészáros

2021.08.12. 13:21
null
Mészáros Eszter és Péni István is meghívást kapott az Elnök-kupára (Fotó: Tumbász Hédi)
Két magyar puskás, az olimpiai ötödik Péni István, valamint Mészáros Eszter is meghívást kapott a sportlövészet történetének legmagasabb összdíjazású versenyére, a ciprusi Elnök-kupára – írja az MTI.

 

Az október 19. és 24. között Larnacában sorra kerülő, 859 200 dollár (259 millió forint) összdíjazású viadalon minden olimpiai számban rendeznek majd versenyeket, s minden egyéni viadalra 12-12 lövőt hívtak meg. Egyéniben minden győztes 15 ezer dollárt kap, a másodikak 12-12, a harmadikok pedig 10-10 ezer dollárt vehetnek majd át, de még a 12. helyen záró sportolóknak is jár ezer dollár.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a tokiói játékokon légpuskában ötödik, összetettben tizedik, a 10 méteres vegyes csapat számban pedig Mészárossal közösen hetedik PéniIstván légpuskában és a királyszámban, a kisöbű szabadpuska 3x40-es versenyében is indulhat.

Mészáros Eszter, aki a japán fővárosban a légpuskát a 20., az összetettet pedig a 26. helyen zárta, 10 méteren lő majd egyéniben. A vegyes csapat versenyekben a párosokat sorsolás útján állítják majd össze.

„A tervek szerint az Elnök-kupát minden évben meg fogják rendezni" – idézte a magyar szövetség közleménye Sinka Lászlót, a magyar szövetség főtitkárát.

„Azért ez a neve, mert a pénzjutalmak abból a 10 millió dolláros keretből lesznek kiosztva, amelyet Vlagyimir Liszin, a Nemzetközi Sportlövő-szövetség (ISSF) elnöke ajánlott fel a sportágnak. Nagyon örülök, hogy ezen a rangos eseményen két versenyző is képviselheti a magyar színeket" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Nagy Ákos Károly remekelt gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő ob-n

Egyéb egyéni
17 órája

Erős teljesítménnyel hangolódtak sportlövőink a novemberi világbajnokságra

Egyéb egyéni
2026.09.23. 21:25

Sportlövő Masped-kupa: két magyar bronzéremmel zárult a verseny

Egyéb egyéni
2026.09.19. 16:57

Péni István és Vintze Regina is aranyérmes a sportlövő Masped-kupán

Egyéb egyéni
2026.09.17. 20:25

Sportlövő Masped-kupa: Péni István remekelt légpuskában

Egyéb egyéni
2026.09.16. 15:20

Sportlövészet: Mészáros és Péni sikere a vb-válogatón

Egyéb egyéni
2026.09.13. 19:12

Péni István kiváló eredménnyel győzött az 50 méteres puska vb-válogatón

Egyéb egyéni
2026.09.12. 19:09

Paralimpia 2028: megvan az első magyar kvóta!

Egyéb egyéni
2026.09.10. 10:08