Torna: Berki Krisztián megkezdte a munkát a szövetség sportigazgatójaként

2021.03.25. 11:28
null
Berki ismerkedik a szövetség működésével (Fotó: Tumbász Hédi)
A hazai tornászok számára a Tornacsarnokban hétvégén sorra kerülő szerenkénti országos bajnokság lesz a legfőbb felkészülési állomás az áprilisi, bázeli Európa-bajnokságra – számolt be róla az MTI.

Erről Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára beszélt csütörtökön az M4 Sport Sporthíradó című műsorában, kiemelve, hogy az összes nemzetközi viadalt törölték a decemberi, törökországi kontinensviadal után.

„Reméljük, hogy májusban, júniusban már rendeznek majd világkupaversenyeket, de most az Eb a legfontosabb, erre készülnek a sportolóink a hétvégi, szerenkénti ob-val” – fogalmazott.

Mint mondta, a járvány miatt sok mindent meg kellett változtatniuk a lebonyolítást illetően, s természetesen zárt kapuk mögött zajlanak majd a küzdelmek, a versenyzőket próbálják „burokban tartani”. Egy-két kivételtől eltekintve mindenki ott lesz a rajtnál.

Ami a svájci Eb-t illeti, Altorjai szerint a válogatott a decemberi sikerek után nagy erkölcsi plusszal indul majd, de azt egyelőre nem tudják, hogy ezúttal mekkora lesz a mezőny. Azt mondta, feltételezhetően kicsivel többen lesznek, mint Mersinben, de a magyarok ezúttal az olimpiai kvalifikációra fókuszálnak, illetve a már biztos induló Kovács Zsófiának felkészülési állomás lesz az Eb az ötkarikás játékokra.

Altorjai Sándor arról is beszélt, hogy a közelmúltban visszavonult, olimpiai bajnok Berki Krisztián megkezdte a munkát a szövetség sportigazgatójaként, jellemzése szerint ugyanolyan hozzáállással, mint ahogyan sportolóként dolgozott. A volt klasszis versenyző jelenleg ismerkedik a szövetség működésével, s a nyolc szakág ügyeivel.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
Tegnap, 22:39

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2026.09.25. 20:47

Maszkos férfiak törtek be Simone Biles otthonába

Torna
2026.09.23. 08:51

Torna-vk: Mayer Gréta gerendán ötödik, talajon nyolcadik lett

Torna
2026.09.20. 20:26

Mayer Gréta nyerte az ugrást a szombathelyi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.09.19. 20:17

Torna: Gál Kristófnak jól sikerült a formaidőzítés az ifjúsági Eb-re

Utánpótlássport
2026.09.03. 20:17

Torna-vk: kétszeres olimpiai bajnok világsztár érkezik Szombathelyre

Torna
2026.09.02. 11:04

51 évesen a 18. világbajnokságára készül az üzbég tornásznő, Okszana Csuszovityina

Torna
2026.08.27. 10:23