Cselgáncs: Most úgy érzem, bárkit meg tudnék verni – Pupp

Vágólapra másolva!
2021.03.29. 14:59
Főleg mentálisan erősödött rengeteget elmondása szerint Pupp Réka, aki bronzérmet nyert pénteken a cselgáncsozók tbiliszi Grand Slam-viadalán, amivel megerősítette pozícióját az olimpiai kvalifikációs rangsorban – írja az MTI.

A paksiak 24 éves versenyzője hétfőn az M4 Sport Sporthíradó című műsorában elmondta, az év eleje óta történt nála egy „váltás fejben”, s ez az elmúlt időszak jó eredményeinek a kulcsa.

„Nem edzem többet, nem lettem jobb dzsúdós, egyszerűen az utóbbi időben elhiszem, hogy meg tudom csinálni. Tavaly mindegyik ellenfelem ellen izgultam, most pedig úgy érzem, bárkit meg tudnék verni” – nyilatkozta Pupp Réka, aki a mostani, illetve a februárban, Tel-Avivban szerzett harmadik helyének köszönhetően szinte biztosan ott lehet a tokiói olimpián.

Az 52 kilogrammos súlycsoportban versenyző Pupp Réka megjegyezte, mostani formája miatt magasabbra fogja tenni maga előtt a lécet az áprilisi Európa-bajnokságon, illetve a júniusi világbajnokságon is. Utóbbi viadalt Budapesten rendezik.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik