Így lemenni edzeni… – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

SAJNOS A CSELGÁNCS-VB-N Bakiban több csalódott, mint elégedett magyar sportolóval készítettünk interjút. Előbbiek közé tartozott Sáfrány Péter is, aki első körös kiesése után érthetően bosszúsan érkezett a vegyes zónába. A kollégákkal megkérdeztük tőle a kötelezőket, majd leálltak a kamerák, hangrögzítők és kötetlenebbül folyt a beszélgetés. Elárulta, úgy számolja, 14 hónapja nem nyert mérkőzést nemzetközi tornán. Nem versenyt, mérkőzést. Majd hozzátette: „És akkor így menjek le edzeni…”. 

Hát igen, rettenetesen nehéz helyzet. A sportág, az életforma szeretete, a küzdőszellem hajt, az eredménytelenség azonban visszavet, kételyeket ébreszt. 
Őszintén csodálom, aki két, három, hat, nyolc esés – és itt az esést szó szerint is lehet érteni – után képes felállni, és továbbmenni azon az úton, amelyről hiszi, hogy helyes. Biztos vagyok benne, hogy a siker egyik titka az ilyesfajta állhatatosság, kitartás, alázat. Az a belső erő, ami arra készteti a sportolót, hogy újra és újra magára húzza a – ebben az esetben – dzsudogiját, bemelegítsen, eddzen, egészségesen táplálkozzon, regenerálódjon, fogyasszon, és küzdjön. Nehéz kenyér… 

Látva a csalódást, a jobb híján sokszor magyarázkodásnak tűnő interjúkat, közvetlenül a kisportolt – átlagembernek szinte elérhetetlen – fizikumot, közvetve a hozzá szükséges munkát, áldozatot, felvetődik a kérdés: megéri? 

A mostani dzsúdó-vb tükrében az az érzésem, a fent említett tulajdonságok „birtoklása” valóban csak az egyik feltétel, hiszen a válogatott legtöbb tagjában ezek megvannak, az eredmények legtöbbször mégsem jönnek. Nem kétlem azt sem, hogy a rivális országok dzsudokáinak többsége is fel van vértezve velük, akkor viszont hol a hiba? Mi a különbség? Mi hiányzik?

Alighanem ezek a kérdések nem csak engem foglalkoztatnak, sőt, biztosra veszem, hogy akinek a dzsúdó az élete, az nálam sokkal jobban és régebb óta keresi a válaszokat rájuk. 

Kevesebb mint két év van hátra a Los Angeles-i olimpiáig, ami – akármennyire is nehezebb szakmailag a vb – a sportág fő versenye. Van olyan, aki életkorából adódóan akkor érhet el teljesítőképessége csúcsára, az esélyek viszont hamar kicsusszannak az ember keze közül, addig kell megragadni őket, amíg lehet, és kitalálni valamit, amivel a férfimezőny is közelebb kerülhet a világelithez.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

+++idézet:

 A sportág, 
az életforma szeretete, 
a küzdőszellem hajt, az eredmény­telenség viszont visszavet, 
kételyeket ébreszt.